Román ellenféllel kezd Bondár Anna

Bondár Anna jobb helyen nem is vághatna vissza ellenfelének a 2019-ben elszenvedett vereségért

A hazai szövetség Facebook-oldalának beszámolója szerint román ellenféllel kezd Bondár Anna a hétfőn kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokság főtábláján.

A nőknél mindhárom magyar főtáblás a felső ágra került. A legelőkelőbb helyen jegyzett Bondár Anna (79.) a nyitó fordulóban Ana Bogdannal (61.) mérkőzik meg. Eddig egyszer találkozott vele, 2019-ben salakpályán a román játékos bizonyult jobbnak.
Anna az M1 aktuális csatornának elmondta, bízik benne, hogy megszakad a sorozata és pályafutása során először mérkőzést is nyer majd Grand Slam-torna főtábláján.
– A főtáblán már nincs könnyű ellenfél, kaphattam volna nehezebb ellenfelet is, de nem szabad lebecsülni őt, hiszen a tavalyi év második félében nagyon jó szériája volt. Nehéz meccsre számítok, de mindent meg fogok tenni és remélem, én hagyhatom el győztesen a pályát – nyilatkozta Bondár.
Gálfi Dalma (86.) Cseng Csin-vennel (30.) játszik, ez lesz az első találkozójuk. Udvardy Panna (90.) a kolumbiai Camila Osorióval (82.) csap össze az első fordulóban, akivel szemben 0-2-es a mérlege. Amennyiben összejönne a bravúr, a második körben a világelső lengyel Iga Swiatek jöhet szembe.