Sok volt a hiányzó Szentendrén

Fodor Zsombor két mérkőzésen ötször talált az ellenfél kapujába. Fotó: T. Petka Anita

Öt hazai derbi után most három idegenbeli mérkőzést játszanak az országos utánpótlás vízilabda-bajnokságban szereplő békéscsabai csapatok. Hétvégén sok beteg és sérült játékost nélkülözve utaztak Szentendrére, ahol a Dunakanyar Waterpolo együttesei vártak rájuk. A három összecsapás mérlege egy győzelem és két vereség volt.

KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo–Swietelsky-Békéscsaba 18–6 (4–0, 3–1, 5–2, 6–3)
Országos vízilabda-bajnokság, ifjúsági korosztály, Szentendre. Vezette: Jancsecz, Ádám.
Békéscsaba: Beregszászi – Dobos 1, Hajdu A. 1 (1), Szatmári L., Pallag 1, Bozgán, Fodor Zs. 2. Csere: Kabai (kapus), Such, Csüllög, Pónya O. 1, Pojendán, Pribojszki, Laurinyecz. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 8/4, ill. 9/2. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Arany, ill. Bozgán, Pribojszki.
A több idősebb játékost felvonultató házigazda az első félidőben állva hagyta a csabaiakat (7–0), akik a folytatásban sem találták az ellenszerüket, így törvényszerű volt a vereség.
Az élcsoport: 1. OSC Újbuda 18, 2. Dunakanyar 17, 3. Hódmezővásárhely 15, 5. Swietelsky-Békéscsaba 7.

KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo–Swietelsky-Békéscsaba 11–9 (2–3, 2–1, 3–3, 4–2)
Serdülő korosztály. Vezette Ádám, Balogh Z.
Békéscsaba: Beregszászi – Hajdu A. 3 (1), Szatmári L. 1 (1), Fodor Zs. 3, Pojendán, Pallag 1, Rácz 1. Csere: Suhajda Z., Nánási, Bazsó, Zimbran, Szathmáry Zs. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 5/3, ill. 5/1. Büntetők: 4/2, ill. 2/2. Kipontozódott: Pojendán.
A harmadik negyed finiséhez érve még két góllal vezettek a látogatók, ám még ebben a játékrészben kiegyenlített a házigazda. Az utolsó negyed közepére már náluk volt a kétgólos előny, amit ki sem engedtek a kezükből.
Az élcsoport: 1. OSC Újbuda 21, 2. Dunakanyar Waterpolo 15, 3. Angyalföldi DSI 13, 5. Swietelsky-Békéscsaba 9.

KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo–Swietelsky-Békéscsaba 4–7 (2–4, 0–2, 1–1, 1–0)
Gyermek korosztály. Vezette: Balogh Z., Jancsecz.
Békéscsaba: Krizsán – Suhajda Z. 1, Szathmáry Zs., Zimbran 1, Rácz 2, Pónya O. 2, Fölker. Csere: Kabai (kapus), Such, Laurinyecz, Orosz B., Bazsó 1, Nagy Á., Csüllög, Nánási. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 9/3, ill. 6/1. Büntetők: 1/1, ill. 0. Kipontozódott: Demeter.
Már az első félidőben kidomborodott a különbség a két csapat között, a térfélcsere után pedig végleg eldöntötték a három pont sorsát a csabai legények.
Az élcsoport: 1. Soproni VSE 23, 2. Swietelsky-Békéscsaba 22, 3. OSC Újbuda 9.