Az idei esztendő első bajnoki mérkőzését vívja szombaton a Swietelesky-Békéscsaba extraligás női röplabdacsapata. Tóth Gábor tanítványai az edzőváltáson áteső Fatum-Nyíregyháza vendégei lesznek, ezzel a találkozóval az alapszakasz második fele is elindul.
Az előző években megkülönböztetett csatákat vívtak a felek, rendre változó szerencsével. Az utóbbi idénytől azonban egyre inkább a csabaiak fel billent az erőkar, a jelenlegi bajnokságban pedig még inkább igaz ez. A két együttes őszi viharsarki derbijét esélyesként nyerte a BRSE, és bár a szabolcsiaknak sikerült szettet rabolniuk, alighanem ennyivel teljesítették is az elképzeléseiket. Az év ugyanis nagyon nem az elképzeléseik szerint alakult. A meglepő vereségek hatására pillanatnyilag csak a 6. helyen állnak a nyolcas mezőnyben, vagyis nem véletlenül szánták rá magukat az évközi edzőcserére. A görög Leonidasz Gaitanakisz helyét szlovák szakember vette át Tomás Varga személyében. A tréner északi szomszédunknál az UK Bratislavával érte el eddigi legszebb sikereit, mellyel kétszer szlovák bajnok, egyszeres kupagyőztes. Nyilván időre lesz szüksége, amíg helyre teszi a kisiklott dolgokat, de biztosra vehető, hogy a Fatummal számolni kell majd a rájátszás során.
A mostani találkozót azonban mindenképpen a BRSE várhatja esélyesként. Még úgy is, hogy egy fárasztó hétközi nemzetközi küldetésen járt Németországban. A CEV-kupa keretében megvívott schwerini nyolcaddöntő ugyan nem az elképzelések szerint végződött, de Tóth Gábor a játékosai akarásával így sem lehetett elégedetlen. A szakvezető ezért is vár a szerdaihoz hasonló hozzáállást:
– A Nyíregyháza ellen ugyanazt a mentalitást, pontosságot, taktikai fegyelmet kell továbbvinni, mint a kupsmérkőzésen. Konkrétan a ki nem kényszerített hibák számára gondolok, amit szinten kell tartanunk, hiszen ez a Schwerin ellen felfokozott lelkiállapotban sikerült. Ez pedig annyit jelent, hogy mindig magas hőfokon kell égnünk. Nyilván nem lesz sok idő a specifikus felkészülésre, de úgy érzem, hogy ha ezt a lendületet ki tudjuk használni és elég bölcsek vagyunk ehhez, akkor mindenféle hiányérzet nélkül bele tudunk menni ebbe a találkozóba – nyilatkozta a vezetőedző a klub honlapján.
A 18 órakor kezdődő találkozó két játékvezetője Adler László és Sík Barbara lesz, a Hunvolley TV pedig élő közvetítést ad a helyszínről.
B. M.