Szántosi Dávid közel járt a nagy bravúrhoz

Szántosi Dávid meccslabdáról veszített az esélyesebb riválisával szemben. Fotó: MOATSZ

Szombaton a fővárosi Ormai László Csarnokbanban a férfi egyéni küzdelmekkel folytatódott a 106. országos felnőtt asztalitenisz bajnokság. Viharsarki vonatkozása is akadt a napnak.

A csoportmérkőzések során Biedermann Dániel (Csaba Fly AE) és Vizsnyai Dávid (Csaba Fly AE) nem szerzett győzelmet, így mindketten kiestek. A még ifjúsági korú Szántosi Dávid (Szarvasi Körös ASE) a főtáblán kezdte meg szereplését, és a 16 közé jutásért magabiztosan 4:0-ra nyert Fodor Csaba (KSI) ellen. A nyolcaddöntőben a válogatott Ecseki Nándorral (SPG Wels) mérkőzött, akit sikerült meglepnie. Fest Attila edző tanítványa remekül játszott, és már 3:1-es előnnyel is rendelkezett. Innen szépített Ecseki, a hatodik szettben Szántosinak meccslabdája volt, de végül 12:10-re kikapott, majd a döntő játszmát 11:8-ra bukta el, így 4:3-ra az Ausztriában légióskodó rutinos Ecseki győzött Ő később ezüstérmet szerzett, miután a döntőben 4:0-ra kikapott páros társától, Szudi Ádámtól (SPO Rouen), a balszerencsés Szántosi Dávid pedig a 9-16. helyen zárta a viadalt.

V. L.