
Szántosi Dávid aranyérmes lett az Ostravában zajló serdülő és ifjúsági korosztályú kontinens-bajnokságon. A Szarvasi Körös ASE kiválósága már a harmadik helyen végző magyar ifi csapatnak is húzóembere volt, a vasárnapi egyéni küzdelmek során pedig egyértelműen kimagaslott a nívós mezőnyből. A fináléban lengyel ellenfelet vert.
A Körös ASE tehetsége a spanyol Salcedo ellen kezdett a főtáblán, és magabiztosan 4:0-ra győzött, a folytatásban pedig az U19-es világranglista 81. helyén álló német Hercelt verte 4:2 arányban. A nyolc közé jutásért a francia Norault következett, akit a remek formában lévő szarvasi játékos magabiztosan győzött le 4:1-re. Az elődöntőbe jutásért az angol Hunter várt rá, de ő sem tudta megfékezni Fest Attila tanítványát. Sima 4:0 lett, riválisa mindössze 21 pontot tudott elérni a mérkőzés során.
A döntőbe jutásért a csapatban néhány napja Európa-bajnoki címet szerzett román Bujor ellen mérkőzött. A magyar fiatal végig irányított, az első játszmát 11:7-re, a másodikat és harmadikat 11:4-re hozta. A negyedik szettben ugyan a román fiatal akarata érvényesült (11:5), ám az ötödikben 11:3-mal bebiztosította döntős helyét. A fináléban a lengyel Blaszczyk következett, akitől a csapatversenyben 3:0-ra kikapott a 19 éves Szántosi. Az első játszmát az U19-es világranglistán 23. helyen álló riválisa nyerte 11:5-re, a másodikban 11:9-cel egalizált. A harmadik szettet 11:4-re hozta, de ezután Blaszczyk egalizált (11:6). Az ötödik játékot Szántosi Dávid fölénye jellemezte (11:3), ám azután váltott a lengyel és 11:10-re feljött, a döntő pontot azonban nem tudta kivédeni, így 4:2-re győzött és Európa-bajnok lett a szarvasi ifjú.
Fest Attila, a Körös ASE edzője így vélekedik az aranyéremről:
– Amikor elutazott Ostravába nem gondoltuk volna, hogy idáig eljuthat, de a sok munka meghozta gyümölcsét. Ezen az Eb-n remekül, és taktikusan játszott, amikor kellett, igazodva az ellenfelekhez mindig változtatni tudott, és ez hozta meg a sikert.
Fiú párosban Szántosi Dávid, a belga Closset Tommal az oldalán 3:1-re győzött a Lehtola (finn), Halvorsen (norvég) duó ellen, a legjobb 16 közé jutásért azonban 3:1-es vereséget szenvedtek a Radonjic, Krivokapic montenegrói kettőstől. Vegyes párosban Szántosi Dávid a német Griesel Mia oldalán 3:0-ra nyert a török Zer, Simsek kettős ellen, majd a cseh Skalda, Sichanova duót, azután pedig az Avivi (izraeli), és a pécsi Pétery alkotta párt verték 3:0-ra. Itt a nyolc közé jutásért megvívott meccs jelentette a végállomást a szlovák Árpás, és a spanyol Berzosa duóval szemben (3:1).
V. L.
