Szoros alsóházi derbi Győrben

Cvijin és Kurtucz összjátéka a soproni mérkőzésen. Fotó: Hunbasket

Nem sikerült a kosarasbravúr Győrben. Két hazai siker után megszakadt a békéscsabai csapat győzelmi széria az NB I. B-s bajnokság Zöld csoportjában. A 17. forduló péntek esti csatája szoros keretek között dőlt el a szerencsésebb házigazdák javára.

A békéscsabaiak Kurtucz Ferenc négy duplájával, 10-2-es etappal indították mérkőzést. A Győr az 5. perc táján kezdett el kibontakozni, zsinórban szerzett 11 pontot, azzal pedig fordított is. A negyed végéig szorosan alakult a meccs, a finis a hazaiak számára alakult jobban. A folytatásban is két hasonló tudású csapat csatáját láthatta a publikum. A vendéglátók tíz pontnyi fórt alakítottak ki, ám Hajdu Márton két közeli kosárral felzárkóztatta övéit.
A második félidőt is lendületesen kezdték a látogatók, a helyiek a 26. percig tudták tartani minimális előnyüket, ekkor Vágvölgyi Ákos duplájával egyenlítettek. Jól dobtak kintről a csabai játékosok és Balog Gábor tripla plusz büntető kombójával egy támadásra a vezetést is átvették (58-59). Az utolsó negyedben maradt a változatos, kiélezett csata. A 34. percben Hajdu kosarával 69-69-nél utoljára voltak együtt a felek, innen tovább a Győr sikeresen tartotta minimális fórját és végül megszerezte a győzelmet, visszaelőzve a tabellán Gura Norbert együttesét.
A BKK nem tudta hazai győzelmi szériáját folytatni, a Győr másodszor is jobbnak bizonyult a viharsarki együttesnél.
Lógár Bence: – Megtört a jég. Hét meccses vereség sorozat után végre sikerült nyernünk. Nem játszottunk jól, de talán a szezonban most küzdöttünk legjobban, büszke vagyok rájuk, hogy ennyi vereség után is új erőt tudtak meríteni. Az előnyünket viszont jobban kell menedzselni a későbbiekben.
Gura Norbert: – Gratulálok a Győrnek, megérdemelten győzött! Úgy gondolom nem voltunk annyira agresszívek, mint az előző pár mérkőzésen. Periódusokra tudtunk felpörögni, olyankor vissza is tudtunk jönni, vagy akár előnyt is tudtunk kiépíteni, de ma hiányzott az a pontosság, ami az előző heti mérkőzéseken jellemző volt ránk.

Agrofeed UNI Győr–Békéscsabai KK 84-79 (22-17, 19-18, 25-29, 18-15)

NB I.-s férfi kosárlabda-mérkőzés, Zöld csoport. Győr, 100 néző. Vezette: Esztergályos, Csák, Benedek.
Győr: KÁMÁN B. 25/9, Gosztola 10, Dani, Köcse 4, KÁMÁN K. 12. Csere: Nagy T., Tóth-Erdei 8, HORVÁTH Á. 7/3, Zalka 7/3. Edző: Lógár Bence.
Békéscsaba: BALOG G. 22/12, Vágvölgyi 7/3, Cvijin 12/6, KURTUCZ 14/6, HAJDU 24/3. Csere: Botta-Dukát, Kovács J., Szarvas. Edző: Gura Norbert.