Szoros szettekben veszett el a finálé

Anna és Tereza számára nem jött össze az idei második tornagyőzelem, de ami késik…

A szeghalmi Bondár Anna a szlovák Tereza Mihalikovával oldalán, második helyen végzett párosban a spanyolországi Manacorban zajló 25 ezer dolláros összdíjazású női tenisztornán. Az első helyen kiemelt kettősre a pénteki fináléban Jani Réka Luca és belga Lara Salden várt, akiket második helyen rangsoroltak.

A tétnek megfelelő nagy csatát hozott a finálé a Rafa Nadal Akadémia center pályáján. Az első szett során mindkét félnek akadt egy hullámvölgye, Annáéké tartott valamivel tovább, s ezt kihasználva, Jani Rékáék 6:4-re hozták a játszmát. A folytatásban maradt a magas a nívó, látványos labdamenetekből nem volt hiány. Szorosan alakult az eredmény, a végén azonban az ellenfél jobban koncentrált és 7:5-re behúzta a második szettet is.
Hamburg után a 23 éves sárréti teniszező már a második páros döntőjét vívhatta idén, ezúttal azonban partnerével nem sikerült gyarapítaniuk a győzelmi trófeákat.

Eredmény. Döntő: Bondár Anna, Tereza Mihaliková (magyar, szlovák)–Jani Réka Luca, Lara Salden (magyar, belga) 4:6, 5:7.

error: Content is protected !!