Tartalékosak lesznek a belgák

Bondár Anna és a belga páros társa, Greet Minnen ezúttal egymás ellen küzdhet

Elise Mertens után Alison Van Uytvanck is lemondta a szereplést a belga női teniszválogatottban, amely a hétvégén a magyarokkal vív rájátszást Charleroi-ban a Billie Jean King Kupában.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az öt WTA-trófeájából kettőt Budapesten begyűjtő Van Uytvanck – aki jelenleg 364. a világranglistán, de volt 37. is – sérülés miatt nem léphet pályára, a helyére Marie Benoit került.
– Szerintem így kicsit könnyebb dolgunk van, hogy Mertens és Van Uytvanck nem játszik, ötven-ötven százalék esélyt látok a győzelemre, sajnos már régóta nem szerepelhettünk a világcsoportban – jelentette ki Palágyi Miklós szövetségi kapitány. – A lányok mind egészségesek, jó formában vannak, biztosan mondhatom, hogy mindent beleadnak majd a pályán. Kis mértékben az összes játékosnak nehézséget jelenthet, hogy a szezon végén járunk, páran még a BJKK után is versenyeznek, Udvardy Pannának is vannak megvédendő pontjai, ő ezért nem erősíti most csapatunkat – tette hozzá.
A magyar nemzeti együttest Bondár Anna (114.), Gálfi Dalma (136.), Babos Tímea (177.), Stollár Fanny (263.) és Jani Réka (319.) alkotja. Babos legutóbb 2017-ben, míg Stollár 2018-ban lépett pályára a BJK Kupában.
A fedett, kemény pályán sorra kerülő találkozó a világdöntő selejtezőjébe kerülésért zajlik majd Charleroi-ban.
A belgákkal legutóbb 2016-ban Izraelben találkoztak a magyarok, akkor 3:0-ra kikaptak, de az összesített mérleg 4:2-es fölényt mutat, ugyanis 1966-ban, 1985-ben, 1986-ban és 2015-ben is a magyarok nyertek. A rivális a legutóbbi diadala mellett 1995-ben bizonyult jobbnak, de Belgiumban most először találkoznak majd a válogatottak.
A házigazda csapatot Greet Minnen (62.), Yanina Wickmayer (74.), Sofia Costoulas (293.), Marie Benoit (240.) és Kimberley Zimmermann (59. a páros világranglistán) alkotja.
A szombatra és vasárnapra kiírt párharc sorsolását pénteken rendezik.

MTI