Tét nélküli somogyi túra

Ceyda Aktas támadja a kaposvári térfelet a két csapat legutóbbi somogyi randevúján. Fotó: KNRC

Pénteken az Extraliga alapszakaszának utolsó mérkőzését vívja Kaposváron a Swietelsky-Békéscsaba női röplabdacsapata. A két csapat a múlt héten találkozott legutóbb, a Magyar Kupa elődöntője keretében, a mostani randevúnak viszont már nincs különösebb tétje.

A csabai együttes 48 órán belül a második mérkőzését fogja lejátszani, a kettő között pedig rengeteget utazott, hiszen szerda este még Zágrábban lépett pályára a MEVZA-kupa elődöntőjének első felvonásán, ahonnan visszatért Békéscsabára.
A zágrábi dráma után Tóth Gábor vezetőedző elmondta, hogy senki ellen nem fér bele, ha rutinból akarják megnyerni a meccseket, mert az csak akkor sikerülhet, ha jelentős tudáskülönbség van a csapatok között, erről pedig szó sincs. A szakember hiányolta az élességet és a lendületet is, de hangsúlyozta, hogy továbbjutás kérdése még mindig nyitott.
Ám előtte itt van a Kaposvár elleni bajnoki. Ennek ugyan matematikailag semmi tétje nincs, hiszen a BRSE már biztosan a második helyen végez, a jelenleg 6. helyen álló KNRC pedig hiába jöhet fel az ötödik pozícióba, az már korábban eldőlt, hogy a somogyi együttes a Fatum-Nyíregyházával csap össze a negyeddöntőben. Csabai részről annál fontosabb, milyen mentalitással és hangulattal fordul rá a csapat a következő, kulcsfontosságú hétre, és Tóth Gábor szerint is van még mit csiszolni a játékon:
– Kaposváron az a cél, hogy próbáljuk helyretenni azokat a dolgokat, amiket kell, legyünk magabiztosabbak, és akiknek fel kell venni a ritmust, azok vegyék is fel. Salla Karhu is be fog mutatkozni várhatóan. Természetesen győzni megyünk, nem teadélutánra utazunk, hanem bajnoki mérkőzésre. Mindig az a legjobb BRSE, amelyik éppen pályán van, úgyhogy az nem lehet kifogás, hogy ki nincs ott. Azt várom, hogy akik ott lesznek, azok hozzák magukkal a tüzet és az életet a játékba, és akik lehetőséget kapnak, azoknak ezzel élni is kell – fogalmazott kritikusan a tréner.
Kezdés 18 órakor Kaposváron, a találkozót Mezőffy Zsolt és Soltész Róbert vezeti.

BRSE-INFÓ