
Tizedik helyen zárta az évet a Békéscsabai KK NB I. B-s férfi kosárlabdacsapata, miután rájátszás szerda esti hazai második mérkőzését is elveszítette a pécsi egyetemistákkal szemben. Viharvert bajnokság volt ez a megfiatalított viharsarkiak részéről, ám a tavaszi javulásnak köszönhetően így is eredményesebben végződött, mint az előző.
A szokatlan ötössel kezdő hazai együttes az első félidőben szoros csatára késztette a szintén tartalékos pécsieket, akik három nappal korábban 40 pontot vertek rájuk. A lendületük a harmadik negyed második felére tört meg, akkor tíz pontos előnyt szereztek a látogatók, akik ezt taktikusan meg is őrizték a végéig, így megkímélték a csabai együttest egy újabb baranyai vizittől.
Gura Norbert: – Gratulálok a csapatomnak is a biztos bennmaradás kiharcolásához és az egész éves munkájához. Akkor sem estünk szét, amikor nagyon rosszul festett a tabella. Ez mutatja meg egy csapat igazi egységét. Köszönjük a szurkolóinknak az egész éves támogatást!
Kmézics Zorán: – Két csonka csapat csapott össze ezen a mérkőzésen. Kicsit több szerencsénk volt, ezért meg tudtuk nyerni. Ezzel a meccsel le is zártuk a bajnokságot, elértük a célunkat, a biztos bennmaradást. A Békéscsabának is gratulálok, ők is elérték a kitűzött célt!
Békéscsabai KK–Pécsi TE-PEAC 74-86 (20-23, 24-21, 13-23, 17-19)
NB I. B-s férfi kosárlabda-mérkőzés, Zöld csoport, rájátszás. Békéscsaba, 150 néző. Vezette: Sallai, Drenyovszki, dr. Szűcs.
Békéscsaba: Balog G. 17/9, Erdős 9/3, Vodila, CVIJIN 18/3, Hajdu 6. Csere: BOTOS 12/3, Botta-Dukát 6, Vágvölgyi 4, Kovács J., Nagy D. 2. Edző: Gura Norbert.
Pécs: Fülöp 7/3, Csirke, Schuj 12/3, Jolsvai 8/3, Teszárik 3. Csere: BOR 21/12, Nagy K. 12/9, KOVÁCS B. 15, Németh Zs. 6, Darázs 2, Németh Z. Edző: Kmézics Zorán.