Bondár Anna első kiemeltként érvényre juttatta a papírformát és megnyerte a csehországi Olomoucban rendezett, 75 ezer dollár (27,4 millió forint) összdíjazású salakpályás női ITF-tenisztornát. A Hajdúszoboszlói SE versenyzője a fináléban a világranglista 254. helyén álló dél-koreai Su Jeong Jang ellen nyert két szettben.
A szeghalmi születésű teniszező nem kezdte túlságosan jól a meccset, kétszer is elveszítette szervagémjét, ám 0:3-nál rendezte sorait, és már nem veszített több játékot, így 49 perc alatt lerendezte a szettet (6:3). A folytatás is úgy alakult, hogy jószerivel meg sem kell izzadnia. Már 4:1-re és negyven-semmire is vezetett a legelőkelőbb helyen álló magyar játékos, csakhogy ekkor valami megzavarhatta, mert mert sorra brékelte őt az ázsiai, igaz 4:4-nél a saját adogatójátékba is belebukott. Így is az egyenlítésért fogadott 5:6-os állásnál, de Annának sikerült rövidítésre menteni a játszmát, amit 7-4-re hozva, a 2 óra 11 percre nyúló mérkőzéssel együtt megnyert.