Tóth Gábor keményen dolgoztatja a lányokat

Tóth Gábor az elvégzett munkában bízik. Fotó: MTK Budapest

A Békéscsabai Röplabda SE felnőtt együttesének tagjai a vonatkozó előírásokat következetesen betartva, egyelőre nem teljes létszámban és zárt kapuk mögött, immár második hete tréningeznek az újdonsült vezetőedző, Tóth Gábor irányításával.

Délelőttönként elsődlegesen fizikai állóképesség fejlesztés, délután egyéni, technikai képzés szerepel a programban. A szakmai stáb június 26-ig tervezte meg a foglalkozásokat, mely kiváló előzetesként szolgál, a tervek szerint augusztus 3-án kezdődő alapozáshoz.
A tréner igazolta hírnevét, nem kíméli a lányokat, akik zokszó nélkül végzik a feladatokat.


– Kizárólag a kemény munkában hiszek, ebben nincs alku! Bátor, büszke harcosokat akarok látni a pályán, akik a végletekig küzdenek a klub sikereiért. Ehhez elengedhetetlen, hogy mind fizikailag, mind pedig mentálisan magas szinten legyen a csapat – nyilatkozta a klub honlapján Tóth Gábor.