További halasztások a röplabdában

Május 15-éig meghosszabbították a magyar röplabda-bajnokságok kényszerszünetét – többek között erről határozott szerda délután rendkívüli online ülésén a Magyar Röplabda Szövetség. Emellett határoztak az MRSZ tisztújító, illetve regionális közgyűléseiről, míg a válogatott eseményeit szintén elhalasztották. Íme a hunvolley.hu-n közzétett elnökségi döntések listája:


A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége az 51/2020.03.16 számú határozatát, melyben a teljes felnőtt és utánpótlás teremröplabda bajnokság 2020. április 3-ig tartó felfüggesztéséről döntött, az alábbiak szerint módosította: a teljes felnőtt és utánpótlás teremröplabda bajnokság felfüggesztését 2020. május 15. napjáig meghosszabbítja.
Jelen határozat az elkövetkezendő időszak kormányzati döntéseinek függvényében módosulhat. Az elnökség jövő évi teremröplabda bajnokságok lebonyolításával kapcsolatban a tagszervezetek bevonásával konzultációt kezdeményez.
A Magyar Röplabda Szövetség a 2020. évi Vollé2020 Röpsuli programját, a nyárra tervezett programokat (tornák, táborok) jelen rendelkezés visszavonásáig teljes mértékben felfüggeszti.
A Magyar Nemzeti Ülőröplabda bajnokság 2019/2020-as bajnoki szezon fordulóit 2020 őszéig elhalasztja. A bajnokság lehetséges folytatására a 2020. szeptember 19., október 10. és október 31. napokat jelöli ki.
A 2020. évi strandröplabda felnőtt és utánpótlás bajnokságok tekintetében úgy határozott, hogy a fordulók számát csökkenti és a versenyek 2020. július végénél előbb nem kezdődhetnek.
A
z OB fordulók lehetséges időpontjaira a 2020. július 31–augusztus 2., augusztus 14-16., a felnőtt döntő lebonyolítására az augusztus 28-30., az U22, U14 döntők lebonyolítására a szeptember 5-6., az U16, U18, U20 döntők lebonyolítására a szeptember 11-13 napokat jelöli ki. A 2020. évi szezonban az elnökség döntése értelmében semmilyen felnőtt és utánpótlás nemzetközi torna nem rendezhető meg.

A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége a terem-, strand-, és hóröplabda, felnőtt és utánpótlás válogatottak 2020. évi tervezett programjait, felkészüléseit, eseményeit május 31-ig nem engedélyezi megrendezni.
A TAO látvány-csapatsport támogatások felhasználására vonatkozó, a koronavírussal összefüggésben elrendelt veszélyhelyzetre tekintettel összeállított rendelkezéseket külön dokumentumban adja közre, melyek elsődleges célja a sportolók, sportszakemberek egészségének védelme, valamint a munkahelyek megőrzése.
A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége a koronavírus járvány kapcsán meghozott rendkívüli kormányzati döntések alapján megállapította, hogy a 2020. május 27-ére kitűzött küldöttgyűlés, valamint az azt megelőző küldöttválasztó gyűlések nem tarthatók meg, ezért úgy határozott, hogy a küldöttgyűlés összehívására vonatkozó határozatát visszavonja, és mind a küldöttgyűlést, mind pedig a regionális küldöttválasztó gyűléseket a későbbi kormányzati intézkedések függvényében hívja össze. Az elnökség felhívja az MRSZ Irodát, hogy a beszámolókat a jogszabály által előírt határidőkre készítse el. Az elnökség felkérte továbbá a főtitkárt, hogy az MRSZ jogi szakértője útján vizsgálja meg, hogy a küldöttgyűlés jogi akadályok miatti elhalasztása és az egyéb jogszabályok által előírt küldöttgyűlés tartási kötelezettségek közötti ellentmondás miként oldható fel.
Fentiek a kihirdetés időpontjától, visszavonásig vagy módosításig érvényesek!