Továbbjutás a cél a kupában

Ahogy a csapat, úgy Iveta Stanchulova is egyre jobb teljesítményt nyújt. Fotó: Imre György

Az elmúlt hetek eredményei, de legfőképpen a mutatott játék azt szemlélteti, hogy a Swietelsky-Békéscsaba most kezdi elérni azt a formát, amit még a szezon megkezdése előtt november elejére, a lengyel Bielsko-Biała elleni CEV-kupa-mérkőzés idejére prognosztizált Tóth Gábor vezetőedző.

A felfutás a Nova KBM Branik Maribor elleni Közép-európai Liga-ütközettel kezdődött meg, ahol remek meccsen győzött 3:1-re a csapat. Glemboczki Zóráék meglepően simán nyertek 3:0-ra a Szent Benedek Röplabda Akadémia ideiglenes otthonában is, majd következett a Vasas Óbuda elleni rangadó. Az idei bajnokságban egyébiránt először veszített pontot a bajnok. A szerdai újabb rangadón pedig 73 perc is elegendőnek bizonyult, hogy a BRSE legyőzze székesfehérvári riválisát, amely így öt győzelemmel és két vereséggel, 16 ponttal a második helyre fellépve ténylegesen is üldözőbe vette örök riválisát.
A Magyar Kupa mindig is különleges helyet foglalt el a békéscsabai szurkolók szívében, hiszen ebben a sorozatban 2016-ban és 2017-ben is a csúcsra jutottak az akkori kedvencek. A csapat tavaly is döntőt játszott, s csak ötszettes párharc végén hajtott fejet a Vasas Óbuda előtt.
A cél idén sem más, mint döntőt vívni. Ezen az úton egyelőre egy állomáson van túl a BRSE, amely a 16 között 3:0-ra győzte le a TFSE-t. Következik az a Szent Benedek RA, amellyel a Csaba nem is olyan régen, két hete ütközött meg az Extraligában. Békéscsabán joggal bíznak az eredményes folytatásban, hogy a már csak jövőre, január 14-én sorra kerülő visszavágót nyugodtan várhassák.
A balatonfürediek a bajnokságban eddig szerény produkciót mutattak be, ugyanis csak a sereghajtó Diósgyőrt tudták felülmúlni. A Magyar Kupában azonban a MÁV Előre Foxconn gárdáját oda-vissza legyőzték 3:2-re, ami azt sejteti, hogy Nacsa-Pekárik Eszterékben sokkal több van. Krisztian Mihajlov tanítványai bizonyítani akarnak, amit most a Magyar Kupában tehetnek meg. Mivel a fürediek csarnoka számos programnak ad otthont ezen a hétvégén is, a meccset Budapesten, a Ludovika Arénában rendezik meg, ahová – csapatukat segítendő – különbuszt indítanak a szurkolóik számára­.
– Nagyon sok a kérdőjel a füredi csapattal kapcsolatban, nem tudjuk, ki egészséges, ki fog játszani és ki nem. Ez nem könnyítette meg a felkészülést, a lényeg, hogy azzal számolunk, hogy a legjobb nevekkel állnak ki. Merítettünk az előző mérkőzésből is, ahol egészen jól röplabdáztunk, de az atmoszféra hagyott némi kívánnivalót maga után, és ezt most szeretném elkerülni, végig élesnek kell maradnunk. Ez egy kupameccs, aminek mindig más a lélektana, mint egy bajnokinak, ezért oda kell figyelni minden apró részletre – fogalmazott a meccs kapcsán Tóth Gábor vezetőedző.
A 17 órakor kezdődő mérkőzést Mezőffy Zsolt és Kiss Zoltán vezeti.

G. P.