Továbbra is pont nélkül a csabaiak

Komlódi Marcell gólerős játéka sem jelentett gyógyírt a csabai gyermekcsapat eredményességére. Fotó: Csabapóló

Két hónapnyi szünet, illetve téli alapozó munka után folytatódott a pontvadászat az országos utánpótlás-bajnokságban. Az A2 csoport rájátszásnak harmadik fordulójában a csabai fiatalok a Tatabánya együttesét fogadták a békéscsabai Árpád fürdőben vasárnap. Próbálkozásaikat kevés siker követte, mindhárom fronton vereséget szenvedtek.

Swietelsky-Békéscsaba–Tatabányai VSE 2–17 (0–5, 0–2, 0–5, 2–5)
Országos vízilabda-bajnokság, ifjúságiak, Békéscsaba. Vezette: Szabó Xénia, Vörös.
Békéscsaba: Vozár M. – Dobos, Fodor Zs., Bozgán, Osgyán 1, Csatári 1, Károlyi. Csere: Budai, Sipos, Dajka, Kis S., Kiss Z., Szanyi. Edző: Ajtai Miklós. A Tatabánya legjobb góldobója: Szenczi D. 5 (1).
Gól emberelőnyből: 5/0, ill. 11/5. Büntetők: 1/0, ill. 6/4. Kipontozódott: Dobos, Károlyi.
Három negyeden át csapatunk gólképtelen volt, miközben a vendégek rendre helyzetbe kerültek a kapunk előtt. Sok dolga akadt kapusunknak, Vozár Miklósnak, aki még így is 37 százalékon védett.
A bajnokság állása a 3. forduló után: 1. PannErgy Miskolc 9, 2. Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 9, 3. Fehérvár VSE Székesfehérvár 7, 4. Tatabányai VSE 6, 5. UVSE II. 6, 6. Oázis SC Budapest 3, 7. Ceglédi VSE 2, 8. Ybl Water Polo Club 0, 9. Budafóka XXII. kerületi SE 0, 10. Swietelsky-Békéscsaba 0.


Swietelsky-Békéscsaba–Tatabányai VSE 4–18 (1–2, 1–5, 1–5, 1–6)
Országos vízilabda-bajnokság, serdülők, Békéscsaba. Vezette: Vörös, Berki.
Békéscsaba: Lisztes – Budai, Kiss Z. 1 (1), Hajdu A., Sajtos, Bozgán 1, Fodor Zs. 1. Csere: Korcsok P. (kapus), Szanyi, Horváth Sz. 1, Szalai, Bujdosó, Surányi. Edző: Ajtai Miklós. A Tatabánya legjobb góldobója: Várnagy 6.
Gól emberelőnyből: 7/1, ill. 7/5. Büntetők: 1/1, ill. 1/1.
Bár az első gólt Kiss Zoltán dobta, nem sokáig örülhettek fiataljaink, ugyanis a Tatabánya ezt követően fordított és egyenletes teljesítményt nyújtva elhúzott a mieinktől, végül magabiztos győzelmet arattak a vendégek.
A bajnokság állása a 3. forduló után: 1. Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 8, 2. Oázis SC Budapest 7, 3. Tatabányai VSE 6, 4. Fehérvár VSE Székesfehérvár 6, 5. PannErgy Miskolc 6, 6. UVSE II. 5, 7. Ybl Water Polo Club 3, 8. Ceglédi VSE 1, 9. Budafóka XXII. kerületi SE 0, 10. Swietelsky-Békéscsaba 0.

Swietelsky-Békéscsaba–Tatabányai VSE 5–18 (0–6, 1–7, 2–4, 2–1)
Országos vízilabda-bajnokság, gyermek korosztály, Békéscsaba. Vezette: Berki, Szabó Xénia.
Békéscsaba: Beregszászi – Szatmári L., Pallag, Pónya O., Komlódi 4 (1), Szalai 1, Bujdosó. Csere: Pribojszki (kapus), Zimbran, Korcsok N., Kovács B., Bazsó, Szathmáry Zs., Pojendán, Rácz. Edző: Fodor Ádám. A Tatabánya legjobb góldobói: Szenczi F. 7 (1), Várnagy 7 (2).
Gól emberelőnyből: 5/0, ill. 2/2. Büntetők: 1/1, ill. 5/4.
Alaposan bekezdett a vendégcsapat, tíz gólig meg sem álltak, míg a csabai alakulat ez idő alatt (13 fél percig) nem talált be az ellenfél kapujába. Az is nagy különbségnek bizonyult, hogy míg a tatabányaiaknál két igazi gólvágó volt, addig hazai oldalon egyedül Komlódi Marcell igyekezett lépést tartani a vendégekkel.
A bajnokság állása a 3. forduló után: 1. Tatabányai VSE 9, 2. Fehérvár VSE Székesfehérvár 9, 3. Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 9, 4. Ybl Water Polo Club 6, 5. Ceglédi VSE 3, 6. PannErgy Miskolc 3, 7. Oázis SC Budapest 3, 8. UVSE II. 0, 8. 9. Budafóka XXII. kerületi SE 0, 10. Swietelsky-Békéscsaba 0.


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!