Újpesten indul a bronzcsata

Marija Krivosijszka és Német Luca is remek formában várja az Újpest elleni párharcot. Fotó: Imre György

Szombaton megkezdődik a bajnoki év utolsó párharca a csabai női röplabdázók számára. Az MBH-Békéscsaba extraligás csapata a bronzérem megszerzéséért száll hadba, melyhez három győzelmet kell megszereznie. Ebben az Újpesti TE igyekszik meggátolni, az első találkozót az alapszakaszt előrébb záró lila-fehérek otthonában vívják a felek.

Az MBH-Békéscsaba immár az ötödik tétmeccsét vívja a IV. kerületi riválisával, a mérleg egyértelműen Nagy Péter alakulatára nézve hízelgő, amely három találkozót is győzelemmel zárt. A bajnokságban az első csatát a fővárosi gárda nyert (3:1), a viharsarki visszavágón azonban már nem vesztett szettet a BRSE, a Magyar Kupa győzelemig vezető út negyeddöntőjében pedig két 3:1-es találkozót jegyeztek.
– A kupagyőzelem nem csak kötelezővé teszi számunkra a harmadik hely megnyerését, hanem a megfelelő önbizalmat is megadhatja. Szeretnénk megmutatni azt, hogy nem csak egy hétvégi kifutott alkalom volt a csapat részéről, hanem ezt a szintű játékot folyamatosan tudja hozni. A kupadöntőt követően a lányok kétnapos megérdemelt pihenőt kaptak a mentális érzelmi fáradtság okán. Nagyon magas adrenalin szinten voltak a kupadöntő idején, kell kis idő mire visszatérnek a régi kerékvágásba. Azt láttam, hogy a siker nem megnyugtatta a játékosokat, hanem motiválja őket, hogy a harmadik helyért is ugyanolyan jól teljesítsünk – nyilatkozta a párharccal kapcsolatban Nagy Péter, a csabaiak vezetőedzője.
A szakvezető szavait csak megerősíteni tudta Németh Luca, a csapat ifjú átlója, aki szerint hatalmas erőt ad számukra az előző heti siker.
– A kupadöntő nagy örömöt, illetve önbizalmat adott nekünk, hatalmas akarással fogunk beleállni a párharcba. Remek csapat az UTE, éppen ezért kemény meccsre számítunk, de ha sikerül a kupában mutatott szinten játszanunk, akkor nem lesz gond – fogalmazott a 17 esztendős átló.
A Békéscsaba és az Újpest együttese között egyébiránt a feladó Fábián Fanny, és a center Nacsa-Pekárik Eszter az összekötőkapocs, ők pillanatnyilag nem csak fontos láncszemei a fővárosi alakulatnak, de korábban a Viharsarokban is eredményes éveket töltöttek.
Hogy eljuthattak a bronzmeccsig az utóbbi évek középszintjéről, abban nagy szerepe volt a nyáron kinevezett Alejandro Altamirano vezetőedzőnek. Az argentin szakember stílusos gárdát faragott a lila-fehérekből, amely minden riválisra potenciális veszélyt jelentett a bajnokság során, ennek megfelelően a csabaiaknak is kellő komolysággal kell a párharcba állniuk az éremszerzés érdekében.
A Szilágyi utcai csarnokban szombaton 19 órakor kezdődő mérkőzést Barabás Barnabás Ádám és Szabó Péter vezeti.