Újra előnyt szerzett a Békéscsaba

Bodnár Dorottya elemében volt a vasárnap esti találkozón. Fotó: Imre György

Miközben a Vasas és a Kaposvár vasárnap biztosította helyét az extraligás női röplabda-bajnokság elődöntőjében, addig a Swietelsky-Békéscsaba együttese még küzd ezért, de jó úton jár. Tóth Gábor alakulata az Újpesti TE elleni negyeddöntő harmadik párharcát szett veszteség nélkül zárta a Városi Sportcsarnokban.

Swietelsky-Békéscsaba–Újpesti TE 3:0 (19, 22, 26)
Extraligás női röplabda-mérkőzés, negyeddöntő, Békéscsaba, 780 néző. Vezette: Adler László, Halász Enikő Erika.
Békéscsaba: Kotormán, Strumilo 5, Stepanenko 16, Bodnár 12, Pintér 8, Paskova 10. Csere: Molcsányi, Kertész (liberók), Glemboczki 6, Aydinogullari. Vezetőedző: Tóth Gábor.
Újpest: Kindelan 12, Kilyénfalvi 4, Ambrosio 6, Moreno 2, Milanova 12, James 12. Csere: Baksa, Dömsödi (liberók), Sziládi, Boskó 1, Amaral, Dani. Vezetőedző: Horváth András.

Pintér Andrea centertámadásával nyitottak a hazaiak, aztán 3:3-ig tartotta a lépést az UTE, akkor viszont kezdett távolodni a BRSE. Horváth Andrásnak 12:8-as állásnál időt kellett kérnie, ami jól sült el, mert 13:9-ről visszajöttek egy pontra, ekkor Tóth Gábor is kikérte első idejét. Margarita Stepanenko fontosabbnál fontosabb ütésekkel és blokkokkal támogatta meg csapatát a nehéz pillanatokban, majd Miroslava Paskova is előlépett, 15:14-ről 19:14-re ugrottak el a házigazdák. Ezt a különbséget a hajrára is megtartották, majd Stepanenko le is zárta a játszmát.
Összeszedte magát a fővárosi csapat a folytatásra és 2:4-gyel kezdett, de Dominika Strumilo nyitásaira alapozva hamar fordított a Csaba. Az UTE erre is jól reagált és visszavette a vezetést, ráadásul ki is tudott építeni egy kisebb előnyt, így 7:10-nél Tóth Gábornak kellett rendet tennie. A vendégek lendülete és szerencséje 9:12-nél fogyott el. Egyenlített a BRSE, ráadásul az újpestiek csabai nevelésű csapatkapitánya, Boskó Ágnes rosszul fogott talajt és első ránézésre súlyos sérülést szenvedett. A fiatal játékost hordágyon kellett levinni. Egy ilyen eset után nem könnyű visszarázódni a meccsbe, és érdekes módon a kényszerszünet a hazaiakat fogta meg jobban. Négy ponttal ellépett az UTE, de 15:19-ről azután 19:20-ra visszakapaszkodtunk a házigazdáknak, amikor Horváth András időt kért. Övék is lett a következő pont, az azt követő ötöt viszont a csabaiak szerezték, így lett három szettlabdájuk, melyekből a másodikak célba juttatták.
A harmadik játékrész eleje a vendégek akarata szerint alakult, jött is a korai időkérés, 3:10-es állásnál pedig a második. Ekkor már sikerült elindulni a hazaiaknak, négy csabai pontra újpesti timeout jött válaszként. Nem sokkal később újra közzétett hatot a vendégcsapat, Tóth Gábor együttese pedig  tovább futott az eredmény után. Aztán beindult a gépezet: 11:16-ról 15:16 lett ar eredmény, 18:17-nél pedig már hazai oldalon volt az előny. Amikor 23:20-at mutatott az eredményjelző, elérhető közelségben volt a meccs, de az Újpest 23:22-re felzárkózott, majd két meccslabdát is amortizált, még játszmalabdája is akadt. Strumilo jóvoltából újra a meccsért nyithatott a BRSE, de ezt is kivédekezték. Végül Strumilo egy blockoutot is megcsinált, a következő labdából pedig Stepanenko is megtette ugyanezt, azaz sikerült behúzni ezt a játszmát is!

Mestermérleg
Tóth Gábor: – Jól indult a találkozó, lendületesen játszottunk, bátran nyitottunk. A második szettben a feladócsere átlendített minket a holtponton. A harmadik etapban a női röplabda minden „varázsát” láthatta a közönség, sajnos esett a koncentráció, amit kihasznált ellenfelünk, végül nagyot küzdve tudtuk lezárni a mérkőzést.
Horváth András: – Az első másfél szettben több csapás is ért minket, amiből nem tudtunk felállni. Szerdán mindent egy lapra teszünk fel és megpróbáljuk kiharcolni az ötödik találkozót. Jobbulást kívánok Boskó Áginak!

A három győzelem tartó párharc állása 2–1 a Swietelsky-Békéscsaba javára. Folytatás február 28-án, szerdán 19 órakor Újpesten.