
Az NB I. B-s férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának utolsó két fordulója arról szól a BKK életében, hogy a rájátszásban elkerülheti-e a biztosan a Zöld csoport élén záró Kozármislenyt. Ehhez Pécsen tehettek egy lépést péntek este a csabai játékosok. A 21. játéknapi feladvány sokáig egyszerűnek tűnt, ám a finis váratlanul izgalmas fordulatot tartogatott.
A csabai együttes lendült hamarabb játékba, Balog Gábor vezérletével egy 16-5-as etappal zárta az első öt minutát és ezt a különbséget tartani is tudta. A második tíz percet Kurtucz zsákolása vezette be, azt követően hamarjában 17 pontra nőtt a vendégek fórja (26-43). A pécsiek Váits eredményességével igyekeztek kapaszkodni a negyed második felében, és kihasználva a BKK támadójátékának megakadását, a szünetig nyílttá tették a meccset.
A második félidőre összerakták a védekezésüket a látogatók, ezzel pedig a tíz pont körüli előnyüket is visszaállították. Sőt Balog triplájával a 26. percben 46-60-ra alakították az eredményt. Ennél nagyobbra nem nyílt az olló, de a meccsben így sem volt benne, hogy a hazaiak visszakapaszkodnak. Az utolsó negyedet a mezőny addigi legjobbja, Hajdu Márton közeli kosara nyitotta, de azután inkább a pécsiek akarata érvényesült a pályán. Előbb tízen belülre kerültek, a hajrájára pedig a csabaiak hibáit kihasználva a meccsbe is visszatértek. Gura Norbert 81-83-nél kért időt két perccel a vége előtt, de így is jött az egyenlítés. Balog hatodik triplájára is érkezett válasz, sőt egy sikeres távolival 88-87-nél először vezetett a Pécs. Ám Balog Gábornak volt lélekjelenléte és egy jól irányzott kinti dobással győzelemhez segítette csapatát. A találkozón összesen 23 hárompontos kosár született!
Gura Norbert: – Gratulálok a csapatnak és nemcsak a mai győzelemhez, hanem az egész alapszakaszban nyújtott teljesítményhez! Úgy gondolom, hogy jól megérdemelt pozíció a felső házi rájátszás. Nagyon sokat dolgoztak érte. A mai meccsen nagyon hullámzóan teljesítettünk, de mindig helyén volt a szívünk és nagyon nagy dobásokkal el tudtuk hozni a győzelmet a pécsiektől.
Pécsi TE-PEAC–Békéscsabai KK 88–90 (20-31, 24-18, 13-18, 31-23)
NB I. B-s férfi kosárlabda-mérkőzés, Zöld csoport. Pécs, 100 néző. Vezette: dr. Varga, Radnóti, Borgula.
Békéscsaba: Kovács J. 10, BALOG G. 25/21, Vágvölgyi 10/3, Szugyiczki 5, HAJDU 20. Csere: Turán 8/3, Balikó 2, Szarvas 6/6, Kurtucz 4. Edző: Gura Norbert. A Pécs legjobb pontszerzői: Váits 22/9, Füzesi 18/15, Nagy K. 17/9.
