Sarkad sportéletében fontos helyet tölt be a Hajdú Kupa asztalitenisz verseny, melyet 19. alkalommal rendeztek meg a sportbarátság jegyében. Talán ez utóbbi momentumnak tulajdonítható, hogy a 2005-ös indulás óta történhetett bármi, a küzdelmek minden évben lezajlottak.
Az eddigieknek megfelelően a nőknek is rendeztek egyéni és páros küzdelmeket, amelyen a megye településeiről és a testvérváros Nagyszalontáról 12 hölgy vett részt. Az egyéni és páros számokban is hazai siker született, hiszen a női egyénit dr. Siposné Boldog Angelika nyerte veretlenül, a párosban pedig Máté Andreával nem talált legyőzőre.
A férfi csapatverseny jó színvonalat, nagy küzdelmet hozott. Mindkét csoportban volt egy-egy kiemelkedő egység, a többiek viszont kiegyensúlyozott csatákat vívtak egymással. A Nagyszalonta és a Sarkad I. fölényesen nyerte divízióját, így nem volt meglepő, hogy a döntőt is e két gárda vívta. A megyei bajnokságban fölényesen vezető Nagyszalontát nem tudták megszorítani a fináléban sem az immár hetedszer második helyen záró házigazdák. A győztes három egymást követő évben megnyerte a csapatversenyt, így végleg megszerezte a vándorserleget.
Végeredmények. Női egyéni: 1. dr. Siposné Boldog Angelika (Pelikán ASE Sarkad), 2. Boros Márta (Békés), 3. Darvasi Ibolya (Nagyszalonta) és Vadász Réka (Orosháza).
Női páros: 1. dr. Siposné Boldog Angelika, Máté Andrea (Sarkad), 2. Darvasi Ibolya, Varga Judit (Nagyszalonta), 3. Vadász Réka, Sánta Elena (Orosháza) és Boros Márta, Kazai Dorka (Békés, Vésztő).
Férfi csapatverseny: 1. Nagyszalonta (Bordás Dániel, Farkas Gábor, Teo Dubere, Tóth Imre), 2. Sarkad I. (Balogh László, Csabai Dániel, Brád Mihály, Zsankó László), 3. Békés (Czebe Gyula, Csepreghy Sándor, Király Pongrác) és Tótkomlós (Sovány Gábor, Varga István, Veress Szilárd), 5. Vésztő, 6. Elek, 7. Végegyháza, 8. Sarkad II.
Különdíjak. Legjobb férfi versenyző: Bordás Dániel (Nagyszalonta). Legjobb sarkadi: Csabai Dániel.