Második mérkőzését elveszítette a magyar női teniszválogatott a törökországi Antalyában zajló Billie Jean King Kupa euro-afrikai zónájának I-es csoportjában. A házigazdák elleni szerdai összecsapáson Gálfi Dalma két játszmában kikapott, Bondár Anna óriási fordításával egyenlített, majd ők ketten döntő szettben maradtak alul párosban, így a házigazdák 2:1-re megnyerték a párharcot.
A szerdai játéknap első mérkőzésén a szövetség közleménye szerint a világranglistán 95. magyar teniszező 6:3, 6:4 arányban szenvedett vereséget a rangsorban 242. Zeynep Sönmeztől.
A második találkozón Bondár Anna (87.) Ipek Öz (235.) ellen lépett pályára. A szeghalmi születésű játékos a döntő szettben 5:1-es hátrányból fordítva diadalmaskodott, hatalmas csatában, a párharcot így a páros döntötte el. Az előzetesen jelölt Jani Réka és Tóth Amarissa helyett a rutinosabb Bondár Anna, Gálfi Dalma pár kapott lehetőséget.
A magyarok rövidítésben hozták az első szettet, majd a hazai duó két óra elteltével egyenlített. Az utolsó felvonásban a törökök 3:1-re elhúztak, majd 4:2-nél ismét brékeltek, és innen már nem volt visszaút Bondárék számára. A találkozó 2 óra 37 percig tartott, a török csapat pedig visszavágott a tavalyi csoportkörben elszenvedett 2-1-es vereségért.
A szombatig tartó tornán Palágyi Miklós kapitány együttese – amely kedden az egyiptomiak legyőzésével rajtolt – még a lettekkel és a hollandokkal csap majd össze – érdekesség, hogy a csoportban csak a magyar válogatott büszkélkedhet top 100-as teniszezővel. A két csoportgyőztes automatikusan továbbjut – de a pozíciók meghatározása végett megmérkőznek egymással a zárónapon –, a két csoportmásodik pedig rájátszást vív a harmadik továbbjutó helyért.
A magyarok a tavalyi csoportküzdelmekben mind az öt párharcukat megnyerték, majd a novemberi rájátszásban 3:0-ra kikaptak a románoktól Nagyváradon, így nem jutottak tovább a BJK Kupa döntőjének selejtezőjébe.
Eredmény, A csoport, 2. forduló:
Törökország–Magyarország 2:1
Zeynep Sönmez–Gálfi Dalma 6:3, 6:4
Ipek Öz–Bondár Anna 6:4, 4:6, 5:7
Berfu Cengiz, Ipek Öz–Bondár Anna, Gálfi Dalma 6:7 (4-7), 6:4, 6:2