Vereséggel zárult az alapszakasz

Kurtucz Ferenc tör kosárra a százhalombattai mérkőzésen. Fotó: Török Janka/mkosz.hu

Az NB I. B-s férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának utolsó fordulóját vereséggel zárta a BKK. Ezzel az is eldőlt, hogy a felsőházi rájátszást a csabai alakulat a Zöld csoport élén záró Kozármisleny ellen kezdi.

A csabai csapat centerei eredményessége révén tudta tartani a lépést a meccs elején, amikor pedig a távoli dobásaik is betaláltak, akkor fordult a kocka. A 6. percben Vágvölgyi közeli duplájával vezettek először, de ültek a tripláik, Turák a 9. minutában már a hatodikat vágta be (23-31), ezzel pedig fokozatosan növelték a fórt. A második negyed elejéig állandósult a 6-9 pontnyi különbség, de elég volt két távoli kísérletet elhibázni, máris visszazárkózott a Százhalombatta (36-38). Ekkor már akadozott a látogatók támadójátéka, a szünetre emiatt négy pontos mínusszal vonulhattak.
A második félidőt lenhengerlő elánnal kezdték a házigazdák, a csabaiaknál teljes volt a tanácstalanság az ellenfél palánkjánál, így a 28. percben 78-56-nál kialakult a két csapat közötti legnagyobb különbség. Ez pedig már a győzelemhez is elég volt, a hátralévő időben ugyan tíz pontot faragni tudott ebből a BKK, de esélye nem maradt arra, hogy fordítson.
A Békéscsaba 8. helyen zárta az alapszakaszt, a felsőházi rájátszást pedig a csoport élén végző Kozármisleny ellen kezdheti.

Gura Norbert: – Minden játékosom küzdött, hajtott, de az akarat ma ennyire volt elég. Túl sok könnyű dobáshoz jutott az ellenfél mind emberfogás, mind zóna ellen. Törvényszerű volt, hogy ha száz pontot engedünk nekik, nem fogjuk tudni tartani a lépést velük a második félidőben. A fiatalok, valamint a kiegészítő emberek is jó energiával, kifejezetten hasznosan szálltak be a mérkőzésbe, egy ponton ők hozták látótávolságon belülre a csapatot. Készülünk a rájátszásra, teljesítettük az elsődleges célunkat.

Százhalombattai KSE–Békéscsabai KK 100-88 (26-33, 28-19, 22-10, 22-26)
NB I. B-s férfi kosárlabda-mérkőzés, Zöld csoport. Százhalombatta, 120 néző. Vezette: Menyhárt, Váczi, Povánka.
Békéscsaba: Kovács J. 11/9, Balog G. 5/3, Vágvölgyi 10/6, Szugyiczki 13/6, Hajdu 15. Csere: TURÁN 17/15, Balikó 7/3, Botta-Dukát 3/3, Kurtucz 7. Edző: Gura Norbert. A Százhalombatta legjobb pontszerzői: Tichov 22/6, Farkas 19/12, Somogyfoki 17/6, Barócsi 15/6.