Veszélyben a bajnoki döntő második meccse is

Igazi balszerencse, hogy az év legfontosabb részére a járvány gyakorlatilag teljesen ellehetetleníti a csabai együttest. Fotó: Csukás Zsolt

Azok után, hogy az extraligás női röplabda-bajnokság döntőjének első mérkőzését feladni kényszerült a Swietelsky-Békéscsabai RSE csapata, most veszélybe került a szombati hazai rendezésű második találkozó is. A viharsarki klub az alábbi hivatalos tájékoztatót adta ki csütörtökön.

„A Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE csapatánál újabb játékosok esetében merült fel a koronavírus fertőzés gyanúja. A korábban jelzett és bejelentett 3 pozitív Covid-19 PCR tesztet produkáló sportolón túl, további 5 játékosunk csütörtök délelőtti antigén tesztje lett pozitív. Az esetekről a Magyar Röplabda Szövetséget és a Fatum Nyíregyháza együttesét is első kézből tájékoztattuk.
Tekintettel arra, hogy ezen eredmények néhány perce lettek publikusak a klub vezetése rendkívüli ülés keretében értékeli a helyzetet, és tájékoztatást nyújtunk a fejleményekről valamint álláspontunkról.”

 

error: Content is protected !!