Két hely gazdára vár a női röplabda Magyar Kupa elődöntőjében. Még decemberben a címvédő Vasas Óbuda, szerdán a Fatum-Nyíregyháza harcolta ki a továbbjutást, vasárnap pedig a Swietelsky-Békéscsaba és a Szent Benedek Röplabda Akadémia csapata csap össze, míg a Kaposvári NRC és az UTE párharcát január 23-ra halasztották.
A Swietelsky-Békéscsaba és a balatonfüredi Szent Benedek Röplabda Akadémia az idei szezonban eddig kétszer találkozott egymással, a november végi idegenbeli bajnokit a viharsarki csapat nyerte 3:0-ra, ám a december 10-ei Budapesten lejátszott első negyeddöntőt némi meglepetésre a Balaton-partiak nyerték 3:2-re. A visszavágókra még ebben a hónapban sor kerül, először vasárnap 17 órai kezdettel a Magyar Kupában csap össze a két gárda. A kék-fehéreknek mindenképpen győzniük kell, hogy megmaradjon az esélye annak, hogy a tavalyi évhez hasonlóan ismét finálét játszhassanak.
A csabaiak háza táján a MÁV Előre Foxconn elleni vesztes bajnoki után történt egy, s más, egy a klubvezető és a csapat közötti elbeszélgetést követően a héten bejelentették a bolgár Iveta Stanchulova távozását, majd a bolgár válogatott csapatkapitánya, Miroszlava Paszkova érkezését.
Nem kétséges, hogy vasárnap egy mindenáron bizonyítani akaró, harcos Békéscsabára számíthatnak a szurkolók. A továbbjutás gyógyírt jelentene a sebekre, és meglódíthatná a csapat idén igencsak akadozó szekerét.
Balatonfüreden nem titkolják, hogy nagyon szeretnének élni a lehetőséggel, és szeretnének bejutni a négy közé, ami némi vigasztalást is jelentene számukra a halványabb bajnoki szereplés (a 7., utolsó előtti helye állnak az alapszakaszban) miatt.
– A szezon legfontosabb mérkőzése következik! – jelentette ki az SZBRA hivatalos honlapján Krisztian Mihajlov, a vendégek bolgár vezetőedzője. – Az elmúlt nehéz hetek után most szinte teljes kerettel edzünk, és egyre jobb formába kerülünk. Igazán kemény mérkőzésre számítunk, és mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ez mennyire fontos a klub számára. A mérkőzésre való felkészülés a terveknek megfelelően halad, és mindent bele fogunk adni, hogy a legjobb négy közé jussunk.
A békéscsabaiaknál a sérüléséből lábadozó belga Dominika Strumilo játéka még kérdéses, a vendégeknél pedig a gyermeket váró csapatkapitány, Nacsa-Pekárik Eszter csak a pálya mellől segítheti együttesét és az U18-as válogatottban játszó egykori csabai nevelésű Nagy Emese sem léphet pályára.
A mérkőzést – melyet a Hunvolley TV élőben közvetít – Szabó Péter és Jámbor Tamás vezeti.
G. P.