
A következő két hétben ismét nemzetközi vizekre evez a Swietelsky-Békéscsaba női röplabdacsapata. A naptári tavasz első napján Zágrábban lép pályára a MEVZA-kupa elődöntőjének első meccsén, hat nappal később pedig Békéscsabán rendezik a visszavágót, ahol egyúttal a fináléba is bejuthat.
Az eddigi útról, az ellenfélről, valamint a régóta pedzegetett szuperdöntőről Baran Ádámmal, a BRSE elnöke beszélt a klub honlapján.
– A szezont megelőzően hosszasan mérlegelte a menedzsment és a szakmai stáb a kérdést, hogy visszatérjünk-e a MEVZA-kupába. Ennek van egy olyan vetülete is, hogy a szervezet vezetése megújult, mi pedig bizalmat szavaztunk nekik, illetve fontosnak tartjuk, hogy nemzetközi mérkőzéseken pallérozódjon a csapat, és ebben a szezonban sikerült is nívós meccseket vívnunk. Ez a játékosok fejlődését szolgálja, mi pedig úgy gondoltuk, hogy ez belefér az Extraliga alapszakasza mellett, de természetesen akadtak olyan periódusok, amikor nagyon sűrű volt a program emiatt és tudtuk, hogy bizonyos találkozókat be kell majd áldozni – mondta a klubvezető, majd azzal folytatta, hogy a Swietelsky-Békéscsaba teljesítette az alapvető célkitűzést azzal, hogy bejutott a legjobb négy közé.
Végül a második helyen zárták az alapszakaszt, amivel megnyílt az esély arra, hogy kivívják a döntőbe kerülést, és az elnök elmondása alapján most már nem elégszenek meg ezzel, harcba szállnak a trófeáért és azért, hogy újabb nemzetközi sikerrel öregbítsék a békéscsabai és a magyar röplabda hírnevét.
Ami a Mladost Zagrebet illeti, az együttes a harmadik helyen zárt, Baran Ádám pedig biztos benne, hogy a horvát rekordbajnok ellen parázs, nagy csata várható. A klub a közép-európai régió meghatározó tagja, Horvátország egy fejlett röplabdakultúrával rendelkező nemzet, ennek a legerősebb képviselője. Tavaly a CEV-kupában is sokáig jutott a gárda, stabil szereplő a nemzetközi röplabdázásban. Kiváló műhelymunka folyik náluk, összegyűjtik a legtehetségesebb horvát játékosokat, képzik és csapattá formálják őket.
Az elnök egyebek mellett arra is kitért, hogy mi lesz, ha ott a csapat bejut a fináléba.
– Sokan kérdezték már, hogy milyen lebonyolításban zajlik a rájátszás és hogyan lesz a döntő? Az újonnan megalakult MEVZA már korábban deklarálta, hogy szuperdöntőt rendez, azaz egy helyszínen lesz a férfi és a női végjáték is. Korábban jeleztük, hogy Békéscsaba nem zárkózik el attól, hogy ennek a házigazdája legyen, de ehhez rengeteg garanciának kell teljesülnie. Egyelőre a legfontosabb cél a döntőbe jutás, azt követően pedig bizonyára lesznek egyeztetések a MEVZA vezetésével a lebonyolításról. De nem szeretnék előre rohanni, a következő két hétben komoly megméretések várnak ránk, és bízom benne, hogy első körben sikerrel vesszük a zágrábi, majd a hazai mérkőzést is, ami kellő lendületet adhat a március 12-i Magyar Kupa-fináléra. A szuperdöntő csak ezt követően lesz, de mi nem szeretnénk ennél előrébb nézni, ez a két hét van most fókuszban – zárta gondolatait Baran Ádám.
A csapat kedden megérkezett a horvát fővárosba, ahol szerdán este 19 órától csap össze a Mladost Zagrebbel. Jó hír, hogy a hétvégi bajnokit betegség miatt kihagyó Bodnár Dorottya és Glemboczki Zóra is elutazott a többiekkel!
BRSE-INFÓ