Zárásként hármas csabai győzelem

Hajdu Andor a serdülő és az ifjúsági csapat sikeréhez is hozzátette a maga részét. Fotó: T. Petka Anita

Nemcsak az esztendő utolsó fordulójára került sor vasárnap az országos utánpótlás vízilabda-bajnokságokban szereplő csapatok számára, hanem az A2 Keleti csoport alapszakaszát is most zárták az együttesek. Ennek során a békéscsabai fiatalok a nyíregyháziak trióját fogadták az Árpád fürdőben, és remek napot kifogva, hármas győzelemmel búcsúztatták az esztendőt.

Swietelsky-Békéscsaba–Aqua SE Nyíregyháza 13–8 (5–2, 3–2, 2–2, 3–2)
Országos vízilabda-bajnokság, ifjúságiak korosztály, Békéscsaba. Vezette: Pölös, Tóth S.
Békéscsaba: Beregszászi – Budai 1, Dobos 4 (1), Gémesi 1, Szanyi 1, Bozgán 1 (1), Fodor Zs. 3 (1). Csere: Lisztes (kapus), Hajdu A. 1, Kovács B. 1, Tasnádi, Pojendán, Pónya O., Zimbran. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 6/0. Büntetők: 3/3, ill. 0. Kiállítás cserével: Dorogi.
Már az első félidőben kialakult az ötgólos békéscsabai előny, amelyet a találkozó végéig megőriztek fiataljaink.
Az alapszakasz élcsoportja: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 36, 2. Ybl Water Polo Club Budapest 33, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 30, … 9. Swietelsky-Békéscsaba 12.

Swietelsky-Békéscsaba–Aqua SE Nyíregyháza 12–9 (3–1, 4–4, 2–1, 3–3)
Serdülő korosztály. Vezette: Tóth S., Juhász.
Békéscsaba: Beregszászi – Budai 1, Szatmári L. 3, Hajdu A. 2, Szanyi 1, Fodor Zs. 4, Pojendán. Csere: Tasnádi, Szathmáry Zs., Bazsó 1, Kovács B., Lisztes, Rácz. Edző: Fodor Ádám.
Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 9/4. Büntetők: 0, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Hajdu A. Kipontozódott: Budai.
A második negyed finisére ötgólos előnyre tett szert a hazai együttes, amelyből hármat megőrzött a találkozó végéig.
Az alapszakasz élcsoportja: 1. Ybl Water Polo Club Budapest 36, 2. Ceglédi VSE 30, 3. Oázis SC Budapest 27, … 6. Swietelsky-Békéscsaba 24.

Swietelsky-Békéscsaba–Aqua SE Nyíregyháza 24–3 (9–0, 4–1, 7–0, 4–2)
Gyermek korosztály. Vezette: Juhász, Pölös.
Békéscsaba: Krizsán – Szatmári L., 5, Szathmáry Zs. 1, Zimbran 1, Rácz 4, Pónya O. 1, Orosz R. Csere: Gyuricza (kapus), Such 2, Földi, Suhajda Z. 3, Bazsó 1, Csüllög 4, Orosz B., Plavecz 2 (1). Edző: Katona Péter.
Gól emberelőnyből: 3/2, ill. 8/1. Büntetők: 3/1, ill. 0. Kipontozódott: Orosz R., ill. Koth.
Abszolút gondmentes találkozót vívtak a csabai fiatalok, egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelmük.
Az alapszakasz élcsoportja: 1. Ybl Water Polo Club Budapest 36, 2. Swietelsky-Békéscsaba 33, 3. Ceglédi VSE 30.