A Dorog érkezik a Magyar Kupában

Bora Györgyék számára a kupamérkőzés ideális alkalom lenn a felemelkedés megkezdéséhez. Fotó: Hagymási Bence/24 Óra

A hétvégén a harmadik fordulóval folytatódik a labdarúgó MOL Magyar Kupa, melybe most kapcsolódnak be az OTP Bank Liga (NB I) és a Merkantil Bank Liga (NB II) csapatai. A Békéscsaba 1912 Előre gárdája egyaránt elkerülte az élvonalbeli, illetve az alacsonyabb osztályú alakulatokat, szombaton 19 órától hazai környezetben a ligakonkurens Dorogot fogadja.

A bajnoki szereplések alapján a hazai gárda az esélytelenek nyugalmával várhatja a mérkőzést, bár azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez egy másik sorozat. Ősszel még nem érezhette a győzelem mámoros ízét a Kórház utcai gárda, a három döntetlenje mellett ötször maradt alul, ezzel pedig egyetlen riválist tud maga mögött a tabellán. A nagy múltú bányászvárosi ellenfél lényegesen eredményesebb rajtot vett: az eddig megszerzett 13 pontja a 6. pozícióra jó. A pontvadászat második fordulójában már összecsapott egymással a két együttes. Tatabányán a lilák egy félidőnyi előnyt adtak a házigazdáknak, és az akkor összeszedett kétgólos hátrányt nem tudták ledolgozni feljavuló teljesítménnyel sem.
Az Előre mellett szól ugyanakkor, hogy hazai környezetben vehet revansot, ráadásul Schindler Szabolcs vezetőedző előtt vélhetően nyitott könyv korábbi csapata, amiből szintén tőkét kovácsolhatnak Király Patrikék.
A kiírás szerint a továbbjutásról egy meccs dönt. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha ezután is döntetlen az állás, a továbbjutást büntetőpontól elvégzett rúgásokkal döntik el a csapatok.
A negyedik forduló sorsolását már vasárnap este 20.30 órától megrendezik.

B. M.

MOL Magyar Kupa, 3. forduló
Szeptember 18., szombat, 19.00
Békéscsaba 1912 Előre–Dorogi FC
Békéscsaba, Kórház utcai Stadion
Vezeti: Katona Balázs (Garai Péter, Juhász László)

error: Content is protected !!