
Mindhárom dobogós csapat győzelemmel fejezte be az alapszakaszt a vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A listavezető szarvasi együttes nemes bosszút állt Gyomaendrődön az őszi hazai, vereséggel felérő 2–2-es döntetlenért, a Kondoros is magabiztos győzelmet aratott, az Orosháza viszont nehezen törte fel a lelkes békésieket. Vasárnap Szeghalmon a sárréti klasszikussal zárul a forduló.
A szarvasiak elsősége már nem volt veszélyben az alapszakasz finisében, az orosháziaknak sikerült megtartaniuk a három pontnyi előnyt a Kondorossal szemben, a Gyomaendrőd és a Jamina viszont leszakadt a dobogósoktól, ezzel együtt a rájátszásban éppen ők lehetnek majd azok, akik az érmes helyeket eldöntik. Mutatjuk az első osztályú bajnoki forduló összefoglalóját.
Békési FC–Orosházi MTK-ULE 1–2 (1–1)
Vármegyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Békés, 50 néző. Vezette: Krcsméri Milán.
Békés: Takács M. – Medve (Lipcsei), Csikós (Apáti-Nagy), Gáspár, Rigler, Nagy P., Mihalik, Nagy J., Cseke (Rádai), Csaplár (Kardos B.), Balázs A. Edző: Kardos Imre.
Orosháza: Németh R. – Péter (Dénes), Harangozó, Kasuba, Fehér, Ondrejó, Zsilák (Márk), Bánki-Horváth P., Szlovák, Halász, Bónus. Edző: Bodzás Ádám.
Gólszerző: Csaplár (11.), ill. Halász (37.), Bánki-Horváth P. (87.).
Kardos Imre: – Jól kezdtük a mérkőzést, ma is rendben volt a harcos játék. A végén nekünk volt meccs labdánk, de sajnos egy beívelés után a vendégek szereztek gólt. Azért az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a második félidőben jószerivel a félpályán sem mentünk át. Gratulálunk az Orosházának és sok sikert a felső házban!
Bodzás Ádám: – Igazságtalan lett volna, ha ma nem győzünk, mert nagyon sokat dolgoztunk ezért a három pontért. Minden tisztelet megilleti a békési csapatot, mert foggal-körömmel küzdött az utolsó percig. Sok sikert kívánok neki a bajnokság hátra levő részére!
Takács János
Kondorosi TE–Nagyszénás SE 4–0 (2–0)
Kondoros, 250 néző. Vezette: Telek András.
Kondoros: Gritta – Szász Á., Rafaj P. (Paluska), Rafaj M., Czvalinga Á. (Csicsely), Vízkeleti, Takács M. (Csábi), Mladonyiczki, Rafaj R., Czvalinga M. (Rotár), Mile (Szász Albert). Edző: Janis János.
Nagyszénás: Valuk – Styecz, Nagy Sz., Tari, Kovács L., Libor, Somogyvári, Verbőczi (Varga M., Kocsis), Kálmán (Varga B.), Nagy M. (Molnár Zs.), Maczik Dániel. Edző: Tasi Róbert.
Gólszerző: Rafaj M. (3.), Rafaj R. (14.), Mladonyiczki (60.), Csábi (81.). Kiállítva: Vízkeleti (89. – második sárga lap).
Janis János: – Hoztuk a kötelező, fontos három pontot a rájátszás előtt. A sok színes lap miatt lehet hiányérzetünk. A jövő héten még pihenünk egyet, de azután kőkemény meló vár ránk, hogy megtarthassuk a dobogós helyezésünket.
Tasi Róbert: – A megbeszéltek szerint játszott a csapat, így emelt fővel hagytuk el a pályát. Ma a felnőtt játékosokkal megtűzdelt ifjúsági csapatunk megmutatta hogyan kell beleállni egy mérkőzésbe. Jó játékvezetés és asszisztencia.
Jankovics László
Gyomaendrődi FC–Szarvasi FC 0–6 (0–1)
Gyomaendrőd, 190 néző. Vezette: Tóth Imre.
Gyomaendrőd: Zsibrita – Soczó Cs. (Kovács Zs.), Molnár T., Csipai, Lénárt (Valach), Hanea (Truczka), Forgács, Kasik M., Varga I., Werle, Endrefalvi. Edző: Kéri Roland.
Szarvas: Csonka – Pilán M., Nagy S. (Zima), Pilán R. (Bódai), Furár (Magyar), Barna (Steinmacher), Simon (Molnár Ö.), Bojtos, Sindel, Ilyés, Kasik Á. Edző: Klimaj Zoltán, Somogyi János.
Gólszerző: Bojtos (8.), Barna (52., 71.), Ilyés (54.), Sindel (60.), Nagy S. (63.).
Karászi László másodedző: – Nem várt nagy pofonba szaladtunk bele. Tíz perc alatt sikerült kivégezni magunkat, így a dédelgetett álmunkat is nagy valószínűséggel elfelejthetjük. Ettől függetlenül készülünk a rájátszásra, szeretnénk meglepetéseket okozni.
Somogyi János: – A múlt hetivel szöges ellentétben, nagyon jó hozzáállással játszott a csapat, végig irányította a mérkőzés menetét. Úgy érzem, hogy megérdemelten nyertünk, még ha a gólarány esetleg túlzott is.
Farkas Attila
Szeghalmi FC–Füzesgyarmati SK 4–0 (2–0)
Szeghalom, 350 néző. Vezette: Saitz Dániel.
Szeghalom: Resetár – Vincze, Mészáros Márk, Csikós, Bakk, Hajdú, Mészáros Máté (Karim), Zsilák (Forrás), Hoffmann (Mező), Kerekes (Stefán), Kiss T. Edző: Kardos Ferenc Gergő.
Füzesgyarmat: Fildan – Vámos, Guruczi (Czinege), Jámbor, Juhász, Novák R. (Szőke), Szilágyi, Magyar (Lőrincz), Hajdu (Novák M.), Pákozdi, Lukács (Béres). Játékos-edző: Boros Tibor.
Gólszerző: Csikós (20.), Bakk (44.), Hajdú (49.), Mészáros Máté (52.).
Kardos Gergő: – Rangadóhoz illő hangulat, alázatos játék, győzelem! Le a kalappal a fiúk előtt, rendkívül büszke vagyok rájuk! Nekünk van a legjobb szurkolótáborunk! Köszönjük!
Boros Tibor: – Ma létszámra megvoltunk, de a félidő környékén megmutatkozó koncentráció hiányt a hazaiak megbüntették, és minden területen felülmúltak bennünket.
Kiss Lajos
Szabadnapos: Jamina SE, Dévaványai SE
A góllövőlista élcsoportja
24 gólos: Sindel Roland (Szarvas)
18 gólos: Furár Róbert Tibor (Szarvas)
15 gólos: Kerekes Sándor Krisztián (Nagyszénás)
14 gólos: Rafaj Milán Barnabás (Kondoros)
13 gólos: Halász Zsombor Zoltán (Orosháza), Mészáros Máté József (Szeghalom)
12 gólos: Miszlai László (Orosháza)
11 gólos: Barna Viktor (Szarvas),
9 gólos: Kisari Tibor (Dévaványa), Zsilák Máté (Mezőhegyes 8, Orosháza 1)
8 gólos: Bozsó Milán (Jamina), Endrefalvi Erik (Gyomaendrőd),
7 gólos: Bánki-Horváth Gergely (Orosháza), Forgács Gergő (Gyomaendrőd), Hanea Márkó (Gyomaendrőd), Szabó Erik (Dévaványa)
