A helyzetkihasználásban mutatkozott különbség

Nagy Sándor és Germán Tamás csatája egy korábbi mérkőzésen. Fotó: Kovács Ferenc/szegedma.hu

Szegeden tartotta a jövő hétvégén induló bajnokság főpróbáját a Békéscsaba 1912 Előre NB II-es labdarúgócsapata. A lilák a házigazdákkal már ősszel letudták az egymás elleni két bajnoki kötelezettségüket, így azután „nyílt lapokkal” játszhattak a felek. A párharcot a jobb helyzetkihasználás döntötte el a házigazdák javára.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Békéscsaba 1912 Előre 2–0 (1–0)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés, Szeged.
Szeged, I. félidő: Takács J. – Kővári, Papp, Deák, Bitó – Lestyán, Simon – Dobos, Dobronoky, Varga Sz. – Germán. II. félidő: Ásványi – Ódor, Pejovics, Fülöp, Mohl – Rózsahegyi, Oláh – Gréczi, Grumics, Gajdos – Haruna. Vezetőedző: Dragan Vukmir.
Békéscsaba: Uram – Nagy S., Farkas M., Bora, Kasik – Babinyecz – Hursán, Styecz, Király, Szabó P. – Paudits. Cserék: Krnács, Fazekas, Kovács Á., Kitl, Zelik, Ilyés, Pap Sz. Vezetőedző: Preisinger Sándor.
Gólszerző: Germán (4.), Gajdos (58.).


A hazai együttes már a találkozó elején megszerezte a vezetést, amikor egy 17 méteres szabadrúgást Germán Tamás tekert Uram János kapujába. A folytatásban kiegyenlített játék folyt, mindkét oldalon akadtak helyzetek, a félidő azonban nem tartogatott újabb találatot.
A szegedeiek bőséges keretét jelzi, hogy Dragan Vukmir a második játékrészre teljes sort cserélt. Kollégája, Preisinger Sándor a 60. percben vetette be a kispadon helyet foglaló játékosait, akkora azonban már Gajdos Zsolt is betalált a csabaiak kapujába. A friss emberek új lendületet hoztak a vendégeknél, a szépítés azonban így sem jött össze a lila-fehérek számára.
Két hasonló képességű együttes csatáját hozta a jó iramú 90 perc, a helyzetkihasználás döntött a Tisza-partiak javára. A csabaiak számára hatékonyabb támadójátékra lesz szükség jövő vasárnap, az Ajka elleni bajnoki nyitányon.

Sz. L.

error: Content is protected !!