
A Magyar Labdarúgó Szövetség helyi igazgatóságán kisorsolták a Békés Vármegyei Kupa nyolcaddöntőinek, valamint a Békés Vármegyei Ifjúsági Kupa negyeddöntőinek párosítását.
A felnőttek esetében az első három forduló során területi elv alapján csoportokra kerülnek beosztásra a csapatok, ezeken belül, sorsolással dől el a párosítás, ugyanakkor a nyolcaddöntőre a kiemelés már megszűnik. Így jöhetett létre két Vármegyei I. osztályú bajnokságban szereplő gárda párharca Kondoroson, illetve ugyanez Szarvason is előfordulhat, amennyiben a Körös-partiak sikerrel veszik az őszről áthozott mezőberényi második körös meccsüket.
A párosításnál rendre az alacsonyabb szinten szereplő egyesület a házigazda. Amennyiben azonos osztályúak kerülnek összesorsolásra, úgy az a csapat lesz a hazai, amely többet játszott idegenben addig a sorozatban. Ha azonos számú az idegenbeli szereplések száma, akkor az a fél játszik otthon, amely kevesebbet szerepelt odahaza. Ezek egyezése esetén a sorsoláskor elsőnek kihúzott együttes lép pályára hazai közönség előtt.
Fontos tudni, hogy amennyiben döntetlenre végződik az adott párharc, akkor az alacsonyabb osztályú fél a továbbjutó. Azonos szintű ellenfelek esetén, büntetőpárbaj dönti el a párharcot.
A Békés Vármegyei Kupa nyolcaddöntői párosítása: Tótkomlósi TC–Orosházi MTK-ULE, Kondorosi TE–Szeghalmi FC, Mezőberényi LE/Szarvasi FC győztese–Békési FC, Vésztői TK–Dévaványai SE, Békésszentandrási HMSE–Jamina SE, Eleki USE–Nagyszénás SE, Újkígyós FC–Mezőmegyer SE, Mezőkovácsházi TE/Szabadkígyósi SZSC–Mezőhegyesi SE. Játéknap: március 16.
Az U19-es korosztály egy körrel előrébb jár, tekintettel arra, hogy lényegesen kevesebb volt a résztvevő. Itt április 17-én csatázik az állva maradt nyolc együttes, azaz már csak két mérkőzést kell sikerrel venni a döntős helyért.
A Békés Vármegyei Ifjúsági Kupa negyeddöntőinek párosítása: Körösladány MSK–Békési FC, Szabadkígyósi SZSC–Mezőkovácsházi TE, Csorvási SK–Nagyszénás SE, Jamina SE–Eleki USE. Játéknap: április 17.