Munkás győzelemmel zárta az augusztust a körösladányi csapat az NB III-as bajnokságban, ezzel az idény első harmada után ott van az élmezőnyben. Pedig a körülmények nem könnyítették meg a sárrétiek dolgát a a szerdai hazai meccsen, melyet egy félidőn keresztül tíz emberrel nyertek.
Körösladány MSK–Pénzügyőr SE 1–0 (1–0)
NB III.-as labdarúgó-mérkőzés. Körösladány, 270 néző. Vezette: Dobai János (Juhász Szabolcs Olivér, Szabó Richárd).
Körösladány: Kertész – Papp Zs., Raducu, Wéber, Bakk – Zelenyánszki, Pusztai – Czirok, Rajsli (Sztankó, 57.), Malkócs – Jánovszki (Szabó L., 65.). Vezetőedző: Ekker Attila.
Pénzügyőr: Puskás – Tóth D. (Bartos, 87.), Balázs, Stoiacovici, Labát (Bene, 46.) – Kiss D. (Kövér, 81.), Megyeri (Biró, 61.) – Tóth K., Simon, Gajda (Varga Ö., 61.) – Farkas B. Vezetőedző: Seres Zsolt.
Gólszerző: Pusztai (21.). Kiállítva: Czirok (45+2.).
Kiegyenlített első félidei játékot láthatott a ladányi publikum. A hazaiak birtokolták többet a labdát, ennek lett a hozadéka Pusztai találata. Játékosaik joggal reklamáltak két elmaradó büntetőt is. Előbb kezezés, majd egy nyilvánvaló szabálytalanság után maradt néma a játékvezető sípja. Ennél is súlyosabb hibát követett el a sípmester a félidő végén, amikor egy ártatlan szituációban ütköző Czirkot kiállította, pedig a vendégek játékosa feledkezett meg magáról az esetnél, és rúgott a földön fekvő ladányi játékosba.
Tíz emberrel szünet után már az eredmény tartására törekedett a hazai együttes és zárt védekezésből igyekezett kontraakciókat vezetni. A Pénzügyőr mezőnyfölénybe került, de nem igazán boldogult a szervezett hazaiakkal, így gyakorlatilag komoly helyzet nélkül hozta le a félidőt. A házigazdák kontrái ellenben több veszélyt jelentettek. A játékvezető és az egyes számú asszisztense ebben az időszakban is sok bosszúságot okozott a nézők számára.
Jó: Pusztai, Zelenyánszki, Raducu, Wéber, Papp Zs., Malkócs, Kertész, Bakk, ill. Puskás, Balázs.
Ekker Attila: – Érthetetlenül állok a kiállítás előtt, ami közvetlen előttem és az asszisztens előtt történt. A szünetben tisztáztuk, hogy elvonatkoztatjuk magunk az addig történtektől és próbálunk csak a feladatunkra koncentrálni. Természetesen mi sem végezzük a dolgunkat hibátlanul, a fiúk viszont ezt a második félidőben megtették, ennek köszönhetjük a körülményeket figyelembe véve értékes három pontot. Köszönjük a nézőink türelmét és biztatását.
I. L.
További eredmények, sorsolás, tabella:
Mesterlövészek
5 gólos: Lettner Lóránt László (Dabas), Molnár János (ESMTK).
4 gólos: Szabó Bence (Füzesgyarmat), Wirth Dániel (ESMTK).
3 gólos: Rajsli Tamás (Körösladány), Sármány Kristóf (Békéscsaba), Simon Benedek (Bp. Honvéd II.), Wéber László (Körösladány).
2 gólos: Albert István (Békéscsaba), Biró Ákos (Pénzügyőr), Busa Bence Zoltán (Szolnok), Czirok József (Körösladány), Farkas Balázs Zoltán (Pénzügyőr), Haragos Viktor József (Bp. Hobvéd II.), Hegedűs Márk (BKV Előre), Hulicsár Máté (Monor), Iván Milán (Szolnok), Józsa Marcell Ádám (Dabas), Juhász Bálint Dániel (Cegléd), Kalocsány Péter (Bp. Honvéd II.), Kriska Norbert (Martfű), Molnár Tamás (ESMTK), Pintér Viktor (Martfű), Vólent Roland (Békéscsaba).
Videó: Sportklub