
Negyedik mérkőzését is megnyerte a Gyulai Amazonok NB II.-es női futsalcsapata, amely a Hatvan elleni, első fordulóból elhalasztott hazai találkozót játszotta le vasárnap. Nagy Katalin oroszlánrészt vállalt a sikerből, egymaga hat gólt jegyzett. A fürdővárosiak hibátlanul vezetik a Keleti csoportot.
Nagy Katalin öt percen belül háromszor válaszolt a vendégek gyors találatára, majd újabb kettővel a második hatvani gólra. Biztos vezetéssel térhetett pihenőre a hazai együttes, ennek ellenére sem lehetett biztos a dolgában.
Nagy Katalinék nem álltak le
Szerencséjükre a második félidő villám gyulai góllal indult, ami megadta a magabiztosságot. Akadtak hibák is hazai oldalon, ezzel együtt a három pont nem forgott veszélyben.
Molnár Ágnes: – Idény eleji forma, gyengébb egyéni teljesítmények, kötelező győzelem, Nagy Katalin vezérletével, aki a mezőny legjobbja volt. Nagyjából így lehetne összefoglalni a mai meccset.
Gyulai Amazonok–Hatvani SZE 10–6 (6–3)
NB II.-es női futsalmérkőzés. Gyula, 50 néző. Vezette: Gyuga, Czibola (Czene Z.).
Gyula: Kovács V. – Kurta, Lovas, Kajári, Nagy K. Csere: Freisberger, Czirók. Edző: Molnár Ágnes.
Gólszerző: Nagy K. (3., 5., 6., 11., 16., 21.), Lovas (18., 32.), Kajári (26.), Kurta (31.), ill. Tóth A. (1.), Kiss N. (6.), Trunszka (18., 39.), Holló (23.), Tóth K. (38.).
A bajnokság állása 4 forduló után: 1. Gyula 12 pont, 2. Salgótarján 12, 3. Tehetség SE 9, 4. Nyírség FC 9, 5. Hatvan 3, 6. Újfehértó 1, 7. Nyírbátor 1, 8. Felsőzsolca 0.