A végén lett biztos a gyulai siker

Nagy volt a küzdelem, a vendégek komoly erőbedobásra késztették a gyulaiakat. Fotó: Kiss Zoltán

Hozta a papírformát a gyulai labdarúgócsapat, mely az NB III.-as bajnokság 19. fordulójában kiesés által veszélyeztetett ellenfele múlt felül. A Termál FC a vártnál nagyobb ellenállásba ütközött a Martfű vendégjátéka során, de végül otthon tartotta a három pontot noha még büntetőt is hibázott. Sikerével pedig tovább erősítette dobogós pozícióját.

A Termál FC kezdettől nyomás alá helyezte a Martfűt, amelynek játékosai védekezésre kényszerültek, de azt szervezetten tették. A 37. percben emberelőnybe kerültek a házigazdák, Laczkó szerelt szabálytalanul utolsó emberként, amiért nyomban piros lapot kapott. Szünet után tovább brusztoltak a gyulaiak, és a 60. percben ennek meg is lett az eredménye, mivel egy szöglet után Zádori közelről bólintott a hálóba, 1–0. Tíz minutával később Constantinescu biztosíthatta volna be a vezetést, de a büntetőjét Kenyeres kapus hárította. A meccs finisében azután összejött ez is. A 87. percben egy felívelést készítettek le Zabarinak, aki közelről talált be, 2–0. A ráadásban pedig Szabó Péter kapáslövése állította be a végeredményt, 3–0.

Jó: Zabari, Szabó Zs., ill. Székely, Kenyeres.

Ekker Attila: – Szerettünk volna gyorsítani a játékot, az ellenfél térfelén sokat birtokolni a labdát. A Martfű viszont fegyelmezetten védekezett, lassította a mérkőzést, így meddő volt a fölényünk. Önmagunkhoz mérten kevés lehetőséget alakítottunk ki, sok pontatlansággal játszottunk, de a minőségi keretünknek köszönhetően a végén bebiztosítottuk a győzelmet.

Gyulai Termál FC–Martfűi LSE 3–0 (0–0)
NB III.-as labdarúgó-mérkőzés. Gyula, 350 néző. Vezette: Takács Ákos (Szilágyi Norbert, Győri Levente Márk).
Gyula: Füstös – Göblyös (Kolarovszki Milán), Szabó P., Wéber, Trescsula (Szabó Zs.), Máris, Zelenyánszki (Czirok), Constantinescu (Kolarovszki Martin), Zabari, Vörös (Zádori), Lestyán. Vezetőedző: Ekker Attila.
Martfű: Kenyeres – Prozlik, Kriska, Székely, Vona (Antman), Laczkó, Fődi (Horváth K.), Bogdán B., Varga T. (Balla), Mészáros Gy. (Polák), Bidzilya (Boros). Vezetőedző: Koncz Zsolt.
Gólszerző: Zádori (60.), Zabari (87.), Szabó P. (93.). Kiállítva: Laczkó (37. – utolsó emberként szabálytalankodott).

További eredmények, sorsolás, tabella: