Az átmeneteket gyakorolták a gyulaiak

A Termál FC két gólt lőtt konkurensének a szerdai gyakorlás során. Archív fotó: Kiss Zoltán

Szerdára és csütörtökre is edzőmeccset kötött le a téli felkészülés derekához érkező Gyulai Termál FC NB III.-as labdarúgócsapata. Ekker Attila vezetőedző ennek megfelelően kettéválasztotta a keretet.

Gyulai Termál FC–Martfűi LSE 2–0 (2–0)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés, Gyula.
Gyula: Füstös – Sztankó, Wéber, Kukla, Zabari, Zelenyánszki (Malkócs), Szabó P., Szilágyi, Czirok (Kovács Zs.), Csicsely, Kepenyes Á. Játszott még: Kajári J., Malkócs, Kovács Zs. Edző: Ekker Attila.
Martfű: Sándor – Laczkó, Ladányi, Székely, Pikó, Mészáros, Prozlik, Ficsor, Kinyig, Méhesi, Zsíros. Játszott még: Gerhát, Balla, Benke, Máté, Trencsényi, Tóth N., Kasik. Edző: Koncz Zsolt.
Gólszerző: Csicsely, Wéber.

A ligakonkurens Martfű ellen 13 játékos jutott lehetőséghez, mindkét cserét sérülés indokolta. Kezdetben a hazaiakon érződött jobban a fáradtság, de azután egyre inkább belejöttek a játékba. Az első félidőben kétszer vették be a Tisza-partiak kapuját, két esetben pedig les fosztotta meg őket a góltól. Szünet után is a megmaradt a Termál dominanciája, de újabb találat már nem született. Csütörtök a Szeged-Csanád Grosics Akadémia U19-es együttesével tesztelnek a gyulaiak.
Ekker Attila: – A kilencven perces fizikai terhelés mellett az átmenetek gyakorlásán volt a hangsúly, ami flottul működött, mert mindenki jól végezte a dolgát.