
Fontos pontokat hagyott Ajkán a Békéscsaba 1912 Előre NB II.-es labdarúgócsapata, amely egy büntetővel maradt alul a helyi zöld-fehérekkel szemben. Az első félidő vállalható volt a lila-fehérek részéről, igaz azokat a lehetőségeket kihagyták, melyek vezetéshez juttatták volna őket. Törvényszerű volt a büntetés, a szünetről pedig már egy másik szemléletű csapat futott ki, melynek nem volt reális sansza menteni a meccset.
Az Előre kezdett bátrabban, igaz Szabados kapus hibája is kellett ahhoz, hogy kis híján vezetést szerezzen. A másik kapunál Csizmadia fejese veszélyeztetett, a legnagyobb lehetőség szűk negyedóra múltán Ésik előtt adódott, aki ordító helyzetben 12 méterről nem találta el a kaput, pedig kihagyhatatlannak tűnt a szituáció. A 18. percben jött is a büntetés, amikor Cipfet buktatták a csabai védők a büntetőterületen belül. A bekapott gól egy időre visszavetette a Békéscsabát, de az utolsó negyedórára ismét kiegyenlített lett a játék.
A második félidőt lényegesen veszélyesebben kezdte az Ajka. Előbb Doncsecz közeli emelését Kuzma szinte a gólvonalról fejelte szögletre, aztán Cipf gólba tartó lövését mentette hasonló módon Viczián. A csabaiak képtelenek voltak megtartani a labdát, emiatt nagy nyomás nehezedett rájuk és csak a szerencsének köszönhették, hogy nem kerültek még szorultabb helyzetbe. Csató Sándor a támadó játékosai cseréjével igyekezett orvosolni ezt a problémát a félidő derekán. Bár ezt követően már többet tulajdonolták a játékszert a látogatók, komoly helyzeteket nem igazán tudtak kialakítani, az Ajka pedig megőrizte a számára kedvező eredményt.
20. perc: Büntetőhöz jutott az Ajka, a letett labdát a sértett Cipf Dominik helyezte a kapu jobb oldalába, 1–0.
Jó: Csizmadia Z., Cipf, Doncsecz, ill. Kuzma, Viczián.
Mestermérleg
Gaál Bálint: – Nem kezdtünk jól, az első negyedórában nem találtuk a ritmust, de a nehéz helyzetekben jól reagáltunk. A büntető fordulópontot jelentett, összességében a játék képe és a helyzetek alapján megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.
Csató Sándor: – Csalódott vagyok, mert legalább egy pontot szerettünk volna szerezni. Az első nagyobb helyzet a miénk volt, és az ilyen mérkőzéseken kulcskérdés, ki szerzi meg a vezetést. Ezután jött a büntető, amiből a hazaiak előnybe kerültek, és agresszívan, harcosan meg is őrizték azt a végéig. Amíg nem tudunk helyzeteket kialakítani és értékesíteni, addig nehéz dolgunk lesz, ebben az osztályban minden győzelemnek óriási jelentősége van.
FC Ajka–Békéscsaba 1912 Előre 1–0 (1–0)
NB II.-es labdarúgó-mérkőzés. Ajka, 700 néző. Vezette: Gaál Ákos (Király Zsolt, Kulman Tamás).
Ajka: Szabados – Kovács N., Bacsa B., Tar, Garai – Csizmadia Z., Tóth G. (Kenderes, 26.) – Sejben (Csörnyei, 93.), Doncsecz (Kopácsi, 61.), Mohos (Papp M., 93.) – Cipf (Csóka, 61.). Megbízott edző: Gaál Bálint.
Békéscsaba: Póser – Kuzma, Kelemen, Viczián, Mikló – Szabó B. (Papp Á., 82.), Pintér, Zsolnai (Major, 60.), Kóródi (Sármány, 67.) – Borsos (Daru, 67.), Ésik (Igricz, 67.). Vezetőedző: Csató Sándor.
Gólszerző: Cipf (20. – 11-esből).
Sárga lap: Tóth G. (10.), Gaál Bálint (17.), Cipf (41.), Kenderes (94.), ill. Zsolnai (32.).
