A női futsal Magyar Kupában a négy közé jutásért kisorsolt párharcok első mérkőzéseit vívták a sorozatban még állva maradt csapatok. A másodosztályú bajnokság Keleti csoportját vezető Gyulai Amazonok az élvonalban dobogós helyen tanyázó TFSE együttesét fogadta, amely igazolta jó hírét.
Gyulai Amazonok–TFSE-Bestrong 2–10 (0–3)
Magyar Kupa női futsal-mérkőzés. Gyula, 150 néző. Vezette: Gyuga, Gyebrovszki (Baráth).
Gyula: Szűcs – Molnár Á., Sovány, Kurai, Pintye. Csere: Kósa, Paál, Lovas, Nagy K., Pribék, Hack, Mezei. Edző: Molnár Zoltánné.
TFSE: Ősz – Balya, Folk, Varga A., Kókány. Csere: Kovács Sz., Kovács N., Balogh N., Kota, Dorner. Edző: Csernai Gábor László.
Gólszerző: Hack (25.), Sovány (30.), ill. Kókány (13., 24., 31.), Kota (17., 20.), Varga A. (23.), Folk (24.), Balogh N. (27.), Balya (32.), Kovács Sz. (39.).
A gyulai lányok az első félidőben „megrángatták az oroszlán bajuszát”, lelkes és szervezett játékkal hosszú időn keresztül eredményesen kompenzálták az esélyesebb TFSE nagyobb tudását. Akadtak lehetőségeik is, a 13. percben mégis az egyetemisták tudtak először a kapuba találni. A félidő finisében még kétszer megtették ezt, Kota Gabriella második találata lélektanilag is rosszkor jött a szünet előtt. A pihenőt követően ugyanis már nem tudtak olyan koncentrált teljesítményt bemutatni a hazaiak, mint addig tették, így azután a vendégek sikerét sem sikerült megnehezíteniük.
A párharc visszavágóját január 27-én vívja a két csapat Budapesten.
Molnár Zoltánné: – Sok játékos egyénileg és csapatszinten se tudta azt nyújtani, amit valójában tud. Bőven van még hova fejlődni, az a cél, hogy minél hamarabb összeszokjon a fiatal csapatunk.