
Az NB II.-es női futsal-bajnokság 10. fordulójából előrehozott mérkőzést játszott le hétfő este Újfehértón a Gyulai Amazonok csapata. A fürdővárosiak a veszélyesnek tartott Nyírség FC ellen orvosolták a két nappal korábbi váratlan pontvesztést.
Az Amazonok fegyelmezett első félidei játékkal megnyugtató előnyt szereztek. Szünet után a házigazdák teljesítménye feljavult, kétszer is sikerült szépíteniük, de az egyenlítésüket sikerült elkerülniük a gyulaiaknak.
Molnár Ágnes: – Végig jó iramú mérkőzésen fontos három pontot szereztünk. Kézben tudtuk tartani a meccset, talán 3–1 után lehetett volna tovább növelni az előnyt, de a Nyíregyháza nem adta könnyen a győzelmet.
Nyírség FC–Gyulai Amazonok 2–3 (0–2)
NB II.-es női futsalmérkőzés. Újfehértó, 30 néző. Vezette: Rácz T., Lipták (Fabu).
Gyula: Kovács V. – Kurai, Kurta, Lovas, Komlósi. Csere: Kajári, Nagy K., Szappanos, Czirók, Freiberger. Edző: Molnár Ágnes.
Gólszerző: Hrinkó (27.), Szalanics (35.), ill. Kurai (13.), Nagy K. (14.), Lovas (33.).
Az állás 7 forduló után: 1. Gyula 22 pont (8), 2. Salgótarján 18, 3. Tehetség SE 12, 4. Nyírség FC 15 (8), 5. Nyírbátor 5, 6. Felsőzsolca 4, 7. Hatvan 3 (6), 8. Újfehértó 2 (6).