
Az év legfontosabb időszaka előtt áll az NB III.-as labdarúgó-bajnokság mezőnye, még három játéknap van hátra az évből. A Dél-keleti csoportban mindössze négy olyan együttes akad, amely nem érintett a dobogóért, vagy a bennmaradásért folyó külön versenyben, a Termál FC sem kivétel ez alól. A gyulaiakra vasárnap rangadó vár odahaza az Erzsébeti SMTK ellen.
A Termál FC elmaradása két pont a listavezető Tiszakécske mögött, így a pontvadászat finisében már nem igazán fér bele a hiba, mivel azt nincs idő korrigálni. Ezért is lesz kétszeresen fontos a pesterzsébetiek elleni találkozó.
– A vasárnapi ellenfelünk évek óta meghatározó, karakteres tagja a harmadosztálynak. Egyénileg jó képességű játékosok alkotják, fizikálisan is teljesen rendben van a csapatuk. Minket viszont az ilyen összecsapások tudnak előrevinni, ezekkel eddig nem volt gondunk, rendre jó felfogásban játszottunk, ami persze elvárás is. Reményeink szerint vasárnap megmutatjuk, hogy nem véletlenül tartunk itt. Nincs más választásunk, nyerni kell, hogy minél tovább feszíthessük a bajnoki címért folyó versenyt – nyilatkozta a meccs kapcsán Ekker Attila, a gyulaiak vezetőedzője, aki azt is elárult, hogy a sérült Ilyés Tamás mellett csupán Szabó Péter játéka lesz kérdéses, aki Martfűn kapott rúgást.
Csapata malmára hajthatja a vizet, hogy a pestiek vélhetően tompábbak lesznek a megszokottnál. Szerdán pótolták a tiszaföldvári mérkőzésüket, melyen 2–1-re alulmaradtak, azzal pedig az aranycsatából is kiszálltak.
A vasárnap 17 órakor kezdődő mérkőzés játékvezetője Sándor Csaba lesz, akinek a munkáját Benkő Róbert és Szilágyi Norbert asszisztensek segítik.
NB III Dél-keleti csoport, 28. forduló
Május 11., vasárnap, 17.00
Gyulai TFC–Erzsébeti SMTK
Gyula, id. Christián László Városi Sporttelep
Vezeti: Sándor Csaba (Benkő Róbert, Szilágyi Norbert)