Az NB III-as csapatoknak jócskán akad gondjuk

Zelenyánszki László vállára is komolyabb teher hárul, mint alapesetben. Fotó: Kovács-Goda József

A 30. fordulóra kisorsolt mérkőzésekkel folytatódik vasárnap az NB III-as labdarúgó-bajnokság. A két sárréti együttes közül ezúttal a gyarmatiaknak nem kell kimozdulniuk otthonról, a ladányi együttesnek viszont Szekszárdon lesz jelenése.

A füzesgyarmatiak tagadhatatlanul gödörbe kerültek az utóbbi hetekben, ez eredményezte, hogy a remek idénykezdés után az utóbbi öt héten csak a sereghajtót sikerült legyőzniük. Már a múlt vasárnapi Sényő elleni hazai döntetlen is utalt a nehézségekre, a szerdai putnoki fellépésen pedig újfent bebizonyosodott, hogy egyetlen félidőnyi elfogadható teljesítmény ezen a szinten már nem elegendő.
Adott tehát a szakmai feladat. Más kérdés, hogy a zsúfolt program miatt rendelkezésre álló rövid idő elégséges-e arra, hogy ebből az állapotból kivezesse a csapatot. A piros-fehérek tehát hiába rendelkeznek 19 ponttal többel, mint a látogató, a pillanatnyi formák nem teszik lehetővé az elbizakodottságot, még ha a Tállya is csúnyát bukott szerdán otthonában a kieső helyen álló Hatvannal szemben.

NB III Keleti csoport, 30. forduló
Április 18., vasárnap, 17.00
Füzesgyarmati SK–Tállya KSE
Füzesgyarmat, Lázár Gyula Városi Sporttelep
Vezeti: Borbás Bottyán Aurél (Bereczki Bence, Kovács Zoltán)


A körösladányi csapat gondjai sokkal mélyebb gyökerekre vezetnek, mint a szomszédban. A sorozatos vereségek érthetően megtépázták a gárdát mentálisan, de még a pont nélküli idei teljesítménynél is komolyabb kihívást jelent a járvánnyal való küzdelem.
A Hódmezővásárhely elleni szerdai hazai találkozón 11 embert kellett pótolniuk, így már a megye-hármas együttes legjobbjait is csatába kellett küldeniük és néhány ügyes saját nevelésű fiataljukat. Az eredmény innen tovább szinte másodlagosnak számított, pedig valójában igen fontos mérkőzésről volt szó.
Most egy újabb „hatpontos” találkozó vár a kék-fehérekre, hasonló gondoktól gyötörve, ráadásul 250 kilométer utazást követően, egy jó formát mutató ellenféllel. A vendéglátó Szekszárdi UFC a Dabas-Gyón otthonában aratott győzelemmel hangolt a vasárnapi feladatra, és immár zsinórban ötödik mérkőzésén maradt veretlen, miközben 11 pontot gyűjtött már be idén. Lendületben vannak tehát a tolnaiak, így jók a kilátásaik arra, hogy megússzák a téli holtidőben szinte biztosra vett kiesést. Persze egyszer azért a sikerszériáknak is meg kell szakadniuk, hátha éppen most..

NB III Közép csoport, 30. forduló
Április 18., vasárnap, 17.00
Szekszárdi UFC–Körösladány MSK
Szekszárdi Városi Sport és Szabadidőközpont
Vezeti: Szalai László (Gyürüsi Péter, Szabó Dániel)

Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!