Az U7-es korosztály zárta be az idei Farsang Kupát

A legkisebb, U7-es korosztály tornájával az elmúlt hétvégén befejeződött Mezőberényben az idén 27. alkalommal kiírt Farsang Kupa futsaltorna. A rendező Berényi Gyermek FC január elejétől hat héten keresztül biztosított játéklehetőséget, az U19, U16, U13, U11, U9 és U7-es korosztálynak.

Az egyik legnépesebb mezőny éppen az utóbbi tornán gyűlt össze, három csoportban pontosan tucatnyi csapat csatázott.
Bizony ritkán mondható el, hogy egy tornán mind a 12 csapat, a gyerekek, a szülők, az edzők, és mindenki, aki csak jelen volt a Molnár Miklós Sportcsarnokban, győztesként térhet haza. Mert a résztvevők egybehangzó véleménye szerint ezen a szombaton a labdarúgás nyert! A rendezők gálánsak voltak, jóvoltukból minden résztvevő érem díjazásban részesült.
A legügyesebbnek a Szarvasi FC apróságai bizonyultak és teljesen megérdemelten vihették haza a győztesnek járó serleget.

B. P.

Címlapon: Minden csapatnak jutott érem, egy-egy gyermeknek pedig labda lett a jutalma