Az újabb bravúrral tovább él a remény

Mácsai Lászlónak fontos szerep jutott a ladányiak győzelméből. Fotó: Kovács-Goda József

Az Ekker-Futaki edzőpáros irányításával tovább szárnyal a ladányi labdarúgócsapat. A kék-fehér alakulat az NB III-as bajnokság szerdai játéknapján a Közép csoport tabellája első harmadában tanyázó Kozármisleny vendégeként aratott értékes győzelmet, amellyel tovább javította kilátásait a bennmaradásért folytatott versenyben.

HR-Rent Kozármisleny–Körösladány MSK 1–2 (1–1)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Kozármisleny, 160 néző. Vezette: Molnár Réka (Volentics Erik János, Molnár Alex).
Kozármisleny: Somogyi – Horvát G. (Kónya, 46.), Horváth D., Füredi, Kocsis (Turi, 70.) – Berdó (Fenyvesi, 70.), Vajda, Kozics, Kirchner – Csernik (Szabó D., 56.), Hampuk (Csomós, 62.). Vezetőedző: Kovács Zoltán.
Körösladány: Ivicsevics – Szabó V., Szántó, Szabó Á., Krajcsó – Ruzsa, Pusztai (Kisari, 74.) – Mácsai, Zelenyánszki (Németh, 84.), Burai (Rádai, 93.) – Czirok. Edző: Ekker Attila, Futaki Krisztián.
Gólszerző: Vajda (36.), ill. Mácsai (22.), Czirok (61.).


Az első félidő első felében a ladányi csapat akarata érvényesült, ami a helyzetek tekintetében is megmutatkozott. A 10. percben Pusztai beadását Burai lőtte fölé, két minutával később egy labdaszerzést követően Mácsai vezethette egy az egyben a kapusra a labdát, de a hálóőr nyerte a párharcot. A 22. minutában már Somogyi kapus is tehetetlennek bizonyult Mácsai 22 méteres szabadrúgásával szemben, amit a tizenhatos bal csücskéről bombázott védhetetlenül a kapuba, 0–1. A hátrányba kerülő hazaiak magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak, átvették az irányítást. Előbb Csernik durrantott fölé egy labdát 10 méterről, majd jött az egyenlítés. A 36. percben többször is felszabadíthattak volna a ladányiak, de nem igazán sikerült, ezt pedig Vajda használta ki, 1–1. Nyomban ezután a kapufa sietett Ivicsevics kapus segítségére, a szünet előtt pedig Kozics és Hampuk lövései jelentettek még veszélyt.
A második félidőben már taktikus is volt a jól játszó sárréti gárda, amely negyedórányi játékot követően ismét vezetéshez jutott. A 61. percben Burai beadását Czirok belsőzte kapuba 11 méterről. A hazaiak ismét nyomás alá helyezték a látogatókat, komolyabb lehetőséget azonban nem tudtak kialakítani a támadó harmadban. A 79. percben nagy esélyt kaptak a házigazdák. Cziroknál látott kezezést a játékvezető a tizenhatoson belül, pedig előtte akkorát taszítottak rajta, hogy kiesett a pályáról. A büntetőt azonban Füredi a kapufára lőtte, amely másodszor is jószolgálatot tett a vendégeknek. A végjátékban is a hazaiak támadtak, de az eredményen már nem tudtak változtatni.
A ladányiak jó csapat ellen, jó pályán játszottak „nehéz körülmények” közt, a sikerük így különösen értékes.


Jó: Somogyi, Szabó D., ill. Szántó, Szabó Á., Zelenyánszki, Mácsai, Burai, Czirok.

Ekker Attila: – Jól álltunk bele a meccsbe, ültek azok a dolgok, amiket elterveztünk. A vezető gólunk után ugyan ránk erőltette akaratát az ellenfelünk, de a szünetben rendeztük sorainkat, a srácok ismét bizonyították, hogy nagyszerű sportemberek. A nyomás alatt is maximálisan helytálltunk, és még úgy sem volt igazán esélye az ellenfelünknek, hogy a túlzott hosszabbítás miatt kis híján ránk sötétedett a Mecsek árnyékában.

B. R.

További eredmények, sorsolás, tabella:

error: Content is protected !!