
A Körös Dragon Sárkányhajós Egyesület február 8-án, szombaton 9 órától kilencedszer rendez medencés sárkányhajó versenyt a szarvasi Szent Klára Gyógyfürdőben. Az esemény 2020-ban volt először Magyar Kupa forduló is a sportágon belül. A gondos szervezőmunkának köszönhetően azonban a Magyar Sárkányhajó Szövetség ezt a nyílt magyar bajnokságra cserélte.
Az utóbbi években tehát már a sportág legmagasabb hazai szintű versenyének is Szarvas adhat otthont, melynek keretében tizenegyedszer hirdetnek bajnokokat. Ennek megfelelően az ország számos pontjáról érkeznek majd csapatok, akik január 31-ig jelezhették nevezési szándékukat.
A Szarvasi Medencés Sárkányhajó Bajnokság keretében 6 fős legénységek csapnak össze egymással a 25 méteres versenymedencében. A jó hangulatú versengés rendre két csapat között dől el, melyek egymással szemben helyet foglalva eveznek azonos hajóban. A legénységek célja, hogy a rajt vezényszó elhangzását követően a másikat minimum 2,5 méterrel eltolják.
A viadalt általános-, középiskolások és egyetemisták, valamint felnőttek számára írták ki. A tanintézetek képviselői kizárólag vegyes hajókban küzdenek (itt minimum két hölgynek kell szerepelnie csapatonként), a felnőtteknél ez a nemenkénti csatározásokkal bővül.