Csak győzelemmel maradhat élen a Termál FC

A Dabas ellen megnyert meccs a jelek szerint visszahozta a gyulai játékosoki önbizalmát. Fotó: Kiss Zoltán

A sikeres kécskei rangadó után hazai környezetben folytatja bajnoki szereplését az NB III.-as gyulai labdarúgócsapat. A Termál FC vasárnap 16 órakor a hozzá hasonlóan újonc Szegedi VSE gárdáját fogadja a győzelem reményében. Sikerével az első helyét is megőrizhetné Ekker Attila legénysége a Dél-keleti csoportban.

A Termál FC legutóbb a döntetlennel elérte célját a nagy rivális otthonában, hiszen maga mögött tartotta, az újabb Tisza-parti gárda ellen azonban már mindhárom pontra szükség lesz ehhez.
– A múlt heti rangadón két jó csapat feszült egymásnak, úgy gondolom, hogy a második félidő teljesítménye alapján nyernünk kellett volna. Nem kesergünk, hiszen hátrányból egyenlítettünk, s ha ilyen elánnal és hozzáállással megyünk a többi meccsbe, akkor rendre meglesz a győzelmi esélyünk – utalt a kécskei kiemelt meccsre Ekker Attila vezetőedző.
A szintén újonc szegediek elleni hazai találkozón viszont már vélhetően csak győzelemmel lehetne elégedett, az üldözők ugyanis ott „lihegnek” a gyulaiak mögött a tabellán. Ugyanakkor a vendégek stabilan őrzik a 6. pozíciót, ami arra utal, hogy nem lesz könnyű dolguk.
– Aktuális ellenfelünk fizikailag erős csapat, jó felépítésű játékosok alkotják, jó pozíciót foglal el, ebből következően felszabadultan játszhat, de nekünk most ez kell megoldanunk. Természetes, hogy szeretnénk nyerni, mivel a tabella eleje besűrűsödött. Óvatosnak kell azonban lennünk, nem mehetünk fejjel a falnak, mert a szegedi csapatban megvannak az alternatívák arra, hogy az élcsapatokat is legyőzzék – fogalmazott a Termál FC szakvezetője, aki a stábjával tavasszal már nem számíthat a térdműtétre váró Ilyés Tamásra. A támadó mellett Czirok és Trescsula szerepeltetése kérdéses, a többiek egészségesek.
A 16 órakor kezdődő találkozót Nagy Norbert vezeti, akinek Vilmányi Simon és Győri Levente Márk asszisztensek segítik a munkáját.

NB III Dél-keleti csoport, 23. forduló
Április 6., vasárnap, 16.00
Gyulai TFC–Szegedi VSE
Gyula, id. Christián László Városi Sporttelep
Vezeti: Nagy Norbert (Vilmányi Simon, Győri Levente Márk)

Eredmények, sorsolás, tabella: