Csákváron bravúr kell minden pontért

Kuzma Hunoréknak lenne mit kozmetikázniuk az Ajka elleni vereség miatt. Fotó: Jenei Péter

A Budapest Honvéd elleni „majdnem” pontrablás után a csapat és a szurkolók is csalódottan vették tudomásul vasárnap az FC Ajka elleni botlást. A Békéscsaba 1912 Előre NB II.-es labdarúgó-csapata most vasárnap még ennél is nehezebb próbatétel előtt áll, mivel az idei meglepetés-gárda, az Aqvital FC Csákvár vendége lesz a Merkantil Bank Liga 9. fordulójában.

Csató Sándor, a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője öt nappal az FC Ajka elleni mérkőzés után sem tudott mást mondani, mint a lefújás után. Pontatlanok voltak és a Budapest Honvéd elleni találkozó után, amikor kifejezetten jó futballt mutatott be a gárda, furcsa volt látni a visszafogott játékot.
Előre
– Megbeszéltük a mérkőzést és nemcsak bennünket, hanem a játékosokat is rosszul érintette az Ajka elleni játék, a vereség – jegyezte meg az Előre mestere. – Sok beadással kísérleteztünk, de a húsz fölöttinek csak a huszonöt százaléka volt jó. Van javítani való, sokat gyakoroljuk az ilyen helyzeteket is. A Honvéd elleni meccs után én is többet vártam, hazai pályán bosszantó volt látni ezt a játékot. Sajnos folyamatosan sok a sérülés és a betegség, ebből fakadóan a hiányos játékoskeret miatt nem tudunk változtatni, olyan játékosokat pályára küldeni, akik lendíthetnének a csapaton.
Idei parádés szereplése alapján (csak egy pontra van a dobogótól és háromra az éllovas Honvédtól) a Csákvár is azon együttesek közé sorolható, amely csapat otthonában kifejezetten bravúr lenne a pontszerzés. Az NB I.-es múlttal rendelkező, rutinos játékosok, mint Simon András, vagy Szakály Dénes mellett tehetséges fiatalok, így a már négy gólos, a nyáron Szegedről Csákvárra visszatérő Magyar Zsolt János, vagy a Puskás Akadémia Csákváron játszó futballistái, így Mondovics Kevin, Pál Barna, vagy Umathum Ádám alkotják a keretüket.
– Meglepetés, ahogy idén szerepelnek. Sok tehetséges fiatal szerepel együttesükben, de a megfelelő rutin is jelen van a középpályán – méltatta vasárnapi ellenfelét Csató Sándor. – Nincs mese, bele kell állni a mérkőzésbe, idegenben talán felszabadultabban játszik a csapat. Ha olyan fegyelmezetten futballozunk, mint a Vasas, a Soroksár, vagy a Honvéd otthonában, akkor lehet keresnivalónk.
A vasárnap 17 órakor kezdődő mérkőzésen Nagy Róbert fújja a sípot, asszisztensei Punyi Gyula és Topálszki Szabin lesznek.

Eredmények, sorsolás, tabella:

G. P.