
A tavaszi idény utolsó harmadára fordul a program vasárnap a labdarúgó Merkantil Bank Ligában. A Békéscsaba 1912 Előre együttese esti mérkőzésre utazik a Bozsik Arénába, ahol egy kifejezetten jó formába lendülő Honvéd vendége lesz 19 órától. A két fél számára más okból lesz fontos állomása ez a bajnokságnak.
Az Előre a Szeged legyőzésével elkerült a kieső helyről, a pillanatnyilag elfoglalt 14. pozíciója azonban nem tekinthető stabilnak, tekintettel arra, hogy minimális különbséggel előzi meg a helyére visszacsúszó Gyirmótot. Igaz a középmezőny is egyetlen meccsen belül van, így kedvező eredmény esetén akár még a kilencedik BVSC-Zugló is megelőzhető.
– Roppant szoros a verseny, a szezon kezdetén aligha számíthatott rá bárki is, hogy a bajnokság finisére fordulva még nyolc-kilenc csapat veszélyben lesz. Minden egyes pontra nagy szükségünk van tehát, ezért sem mindegy hogyan teljesítünk majd az előttünk álló hétvégén, illetve az évből hátralévő időszakban – adott helyzetképet Csató Sándor, a lilák vezetőedzője.
A kispestiek a februári rajtot kieső helyről várták, ám a tavaszra kinevezett Feczkó Tamás irányításával már a terveik szerint szerepelnek. Az utóbbi négy hetes veretlen szériának köszönhetően a nyolcadik helyre masíroztak fel a tabellán, és könnyen lehetséges, hogy a most kiosztásra váró három pont megszerzésével gyakorlatilag a következő évi tagságukat is megváltanák. A csabaiak sikere ellenben visszaránthatná őket a „darálóba”…
– Nem itt kellene tartaniuk, ám az új edzővel nagyon stabilak. Főleg hazai pályán veszélyesek, ami betudható annak, hogy jóval offenzívabb játékot játszanak tavasszal, és ez meglátszik az eredményeiken is – fűzte hozzá a szakvezető.
Csabai szempontból tehát adott a kihívás. Persze így volt ez egy hete a Szeged ellen is, amikor az elején nagyon nem klappoltak a dolgaik, ám azután egycsapásra kiegyenesedtek.
– Hálás köszönet a szurkolóknak, akik kiváló hangulatot teremtettek és nagyon kellettek ahhoz, hogy tíz emberrel megfordítsuk a meccset. Pedig nem jól kezdtünk, de a véleményes kiállítás alaposan feltüzelte a csapatot és minden pályára lépő játékosunk átérezte a meccs súlyát, így a vége jól sikerült. A győzelem jót tett a lelkeknek, ugyanezt a motivációt várnánk el hétvégén is. Bízom benne, hogy ezt a formát át tudjuk menteni és merünk majd focizni, mert csak így gyarapíthatjuk a pontjaink számát – fogalmazott Csató Sándor, akinek két meccsre kell majd nélkülöznie az eltiltott Albert István, ugyanakkor komolyabb sérülést senki nem szenvedett legutóbb.
A vasárnapi találkozót Molnár Attila vezeti, a két asszisztensnek Szalai Dániel és Becséri Gergely lett kijelölve.
Merkantil Bank Liga, 26. forduló
Április 27., vasárnap, 19.00
Budapest Honvéd FC–Békéscsaba 1912 Előre
Budapest, Bozsik Aréna
Vezeti: Molnár Attila (Szalai Dániel, Becséri Gergely)