Csúcsrangadó Tiszakécskén

Az újdonsült apukából, Czirok Józsefből plusz energiát válthat ki a családi gyermekáldás. Fotó: Kiss Zoltán

Az NB III.-as labdarúgó-bajnokság vasárnapi 22. fordulója keretében csúcsrangadót rendeznek a Dél-keleti csoportban. A listavezető Termál FC a vele azonos pontszámmal rendelkező Tiszakécske vendége lesz 16 órás kezdéssel. Elérkezett tehát az első igazán fontos tavaszi mérföldkő a gyulaiak életében.

A Termál FC 3 pontnyi fórral kezdte az idényt, ám a monori vereség hatására ez elfogyott Ahhoz tehát, hogy megtarthassa vezető pozícióját minimum pontot kell szereznie. Még biztosabb lenne, ha az őszihez hasonló módon sikerülne legyőznie a kécskeieket, ugyanis közben feltűnt egy újabb rivális, igaz párhuzamosan az ESMTK-nak sem lesz sokkal könnyebb dolga a Tisza másik partján, Földváron.
Nem dönt a bajnoki címről a Termál FC vasárnapi meccse
– Tisztában vagyunk azzal, hogy a vasárnapi ellenfelünket az évad első percétől kezdve a visszajutás és a bajnoki cím megszerzése vezérli, ehhez minden adott számára, osztályt meghaladó szintű lehetőségekkel rendelkezik. Szerencsére azonban a pályán nem ezen múlnak a dolgok. Nekünk menet közben nyílt meg a lehetőség az aranyérem megszerzésére, amit a játékosok saját maguknak teremtettek meg. Fontos jelentősége van a vasárnapi mérkőzésnek, mégsem az a párharc lesz, amelyik eldönti a bajnoki cím sorsát. Jól látható, hogy mindkét csapat nyílt meccseket játszik hétről-hétre, ami azt igazolja, hogy kiegyensúlyozott a mezőny és nincs könnyű meccs. Éppen ezért az eredménytől függetlenül a sikeresebb fél játékosai sem dőlhetnek majd hátra a fotelben, hiszen nyolc kemény hétvége lesz még a javításra, ráadásul az aranyéremre más csapatok is bejelentkeztek időközben – jegyeztük a gyulai vezetőedző, Ekker Attila szavait.
A szakember annak is hangot adott, hogy ezúttal sem lesz teljes a rendelkezésére álló állomány. A keretből többen bajlódnak kisebb-nagyobb sérüléssel, ennek ellenére bízik a jó szereplésben.
– Reményeink szerint térnek vissza a maródi játékosaink közül, hiszen Wéber László és Malkócs Marcell már a csapattal edzett, Katona György pedig a hét második félidőtől teljes értékű munkát végzett. Szomorú viszont, hogy a szerdai foglalkozáson Ilyés Tamás megsérült, így az ő szerepvállalása bizonytalanná vált. Egy-két játékosunk bajlódik kisebb izomsérüléssel de ők bevethetőek lesznek. A formát illetően van még némi hiányérzetem, ez egyébként tapasztalataim szerint minden csapatot utolér előbb-utóbb. Nagyon bízom benne ugyanakkor, hogy a dabasi sikerrel kilábaltunk ebből, és egy újabb szép sorozat kezdődik vele, noha hétről-hétre nehéz meccsek jönnek sorban – fűzte hozzá a szakvezető.

NB III Dél-keleti csoport, 22. forduló
Március 16., vasárnap, 14.00
Tiszakécskei LC–Gyulai TFC

Tiszakécske, Városi Sportcentrum
Vezeti: Ujhelyi Tamás (Dobos Dávid, Halmai Kristóf)