Diósgyőrbe látogat az Előre

A csabaiakra komoly kihívás vár, de a szerdai siker után tehermentesen játszhatnak

Komoly vasárnapi erőpróba előtt áll a Békéscsaba 1912 Előre NB II-es labdarúgócsapata. A kiesést jelentő helyek elkerüléséért küzdő lila-fehér alakulat a költségvetése és állománya alapján is az egyik kimagasló riválisa otthonába látogat Miskolcra. A találkozó 17 órakor kezdődik a DVTK Stadionban.

A borsodi együttes a visszajutásnak szenteli az évet és a küzdelmét úgy is sikeresnek értékelheti, hogy az utóbbi három mérkőzéséből kettőt elveszített. A pécsi, majd a hétközi nyíregyházi pontvesztés következtében át kellett adnia listavezető helyét a Vasasnak, ezzel együtt pánikra aligha van ok, mivel megnyugtató előnnyel őrzi az NB I-et érő pozíciót a Kecskemét és a Szeged előtt. A fanatikus diósgyőri szurkolók persze nem biztos, hogy jó szemmel nézik a botladozást, és az állomány erősségét tekintve van is igazságuk. Hazai pályán azonban még veretlen a piros-fehér gárda, 11 győzelem mellé csupán két döntetlen csúszott be az év során, ami az előrés labdarúgók dolgának nehézségi fokát is jelzi.
A tabellán megmutatkozó tekintélyes különbséget csakis taktikus, szervezett játékkal lehet áthidalni. Tovább nehezíti a lila-fehérek dolgát, hogy az utóbbi hetekben kapott tengernyi sárga lap miatt ezúttal a két legjobb formának örvendő támadóját, Máris Dominikot és Lukács Raymondot. Előbbi az ellenfelek megbontásában játszik komoly szerepet, utóbbi pedig a gólokat termeli. Tulajdonképpen az Ajka elleni sírból visszahozott szerdai győzelem is a tapasztalt centernek tulajdonítható, akinek az utolsó pillanatokban is helyén volt a szíve és persze a sajtos helyzetfelismerő készsége. A rendkívül értékes három pont megtartásának köszönhetően viszonylagos nyugalommal kelhet útra a lila-fehér együttes, hiszen azzal lépéselőnyt harcolt ki magának, így akkor sem csúszik kieső helyre, ha történetesen a papírforma érvényesülne.
– A Diósgyőr a Vasas a bajnokság két fő esélyese, hiszen játékoskerete véleményem szerint kiemelkedik a mezőnyből. Kondás Elemér stílusos csapatot rakott össze, amely hazai pályán nagyon erős, sokkal masszívabb mint idegenben. Mindentől függetlenül bízom benne, hogy ugyanúgy meg tudjuk lepni a Diósgyőrt, mint ősszel hazai pályán tettük – nyilatkozta az Előre honlapján Schindler Szabolcs vezetőedző.

Merkantil Bank Liga NB II, 28. forduló
Március 13., vasárnap, 17.00
Diósgyőri VTK–Békéscsaba 1912 Előre
Miskolc, DVTK Stadion
Vezeti: Kovács Imre (Baghy Csaba, Sinkovicz Dániel)


error: Content is protected !!