Ekker Attiláé a Termál FC kispadja

A hírek szerint a szakmai stábbal együtt Wéber László is Gyulán folytatja karrierjét. Fotó: Kovács-Goda József

Ez a nyár számos újdonságot hozott a Gyulai Termál FC, illetve az NB III.-ba hét év után visszatérő futballcsapata életében. A klub élére csütörtökön új vezetőséget választottak, a felkészülést pedig már egy új szakmai stábbal kezdte meg az átalakuló gárda.

A tisztújító közgyűlésen a leköszönő Dobi Róbert elnök helyére az eddig játékosként szereplő, de az NB III.-as felkészülést már nem vállaló Repisky Dánielt választották, helyettese Kertes István lesz, az újonnan létrehozott sportigazgatói posztot pedig ifjabb Bondár Attila tölti be. A vezetéshez négytagú elnökség csatlakozott Dobi Róbert, Durkó Károly, Kónya István és Vörös Ferenc személyében, míg a felügyelő bizottságot dr. Asztalos Zoltán vezeti.
Ők vették tehát gondozásba a harmadosztályba visszajutó együttes ügyes-bajos dolgait, illetve a zavartalan működtetését.
– Egy éve támogatóként jelent meg a csapatnál Huli János, aki a város vezetésével azt a célt tűzte ki, hogy egy év alatt visszajussunk az NB III.-ba – emlékezett vissza Kónya István alpolgármester, aki a megújult elnökségben a klub és a város közötti kapcsot jelenti. – Sikerült realizálni a terveket, a fő mecénás azonban elsősorban egészségügyi okok miatt a háttérbe vonult. Jánosnak köszönettel tartozunk a klubért kifejtett munkájáért, időközben akadt egy újabb kiemelt támogató, akivel a város vezetése közösen ült le egyeztetni az elképzeléseket. Bondár Attilával együtt mindkettőnket egy jó NB III.-as szintű csapat összerakása vezérelt, ennek hatására a testület is az ügy mögé állt.
A gárda kialakítását megkönnyítette, hogy Körösladányban véget ért az NB III.-as szintű labdarúgás, a gyulaiak ebből igyekeztek profitálni, élen a szakmai stáb szerződtetésével.
– Sajnálatos dolog, ami ott történt, de számunkra kapóra jött a kialakult helyzet – tette hozzá Kónya István. – Kiváló szakmai munka folyt Ladányban, ezért is kezdtünk tárgyalásokat az ottani szakmai vezetéssel, miután Brlázs Gábor szerződése lejárt. Találkoztak az elképzeléseink, Ekker Attila vette át a csapat irányítását, aki a komplett stábjával együtt érkezik, több helyi nevelésű, vagy a klubnál korábban megforduló játékossal egyetemben.
A vezető hozzáfűzte még, hogy távlatokban, egy 3-5 éves időszakban gondolkodnak a sportszakmai programot illetően. Újoncként sem a bennmaradás kiharcolásában reménykednek, hiszen a mezőny első harmadát veszik célba, ami komoly elvárás, de teljesíthető. Prioritást jelent viszont a gyulai fiatalok, illetve a klubnál korábban megforduló tapasztalt labdarúgók visszacsábítása. Bíznak benne, hogy olyan komoly csapatot sikerül összerakniuk, amely képes lesz megfelelni ennek.