Előre: megvannak az első távozók

Faragó Tomás a Loki elleni tavalyi edzőmérkőzésen. Fotó: DVSC.hu

A bajnokság március 16-i felfüggesztésétől számítva két hónap maradt ki az Előre labdarúgóinak életéből, ami a közös gyakorlásokat illeti. Egy mindenki részéről negatív eredményt hozó szűrővizsgálat után, múlt szerdától indultak újból az edzések Schindler Szabolcs vezetőedző irányításával.

Az évet 15. helyen befejező gárda maximális létszámmal dolgozik és a kényszerű maratoni meccsszünet miatt két gyakorló mérkőzést is lekötött a ligakonkurens Szolnokkal. Először a Kórház utcai stadionban mérkőznek meg a felek május 30-án, szombaton 10 órától, majd 6 nappal később, június 5-én, 11 órától a Tiszaligetben lesz a „visszavágó”.
Ezeken a találkozókon információnk szerint már biztosan nem lép pályára az MTK-tól kikölcsönzött Lustyik Levente, valamint a keret egyik legtapasztaltabb tagja, Faragó Tomás, velük ugyanis már nem számol a lila-fehér klub vezetése. A 21 esztendős, orosházi származású Lustyik Levente 2018 januárjában került az Előréhez, tavaly ígéretes évet futott, azonban megsérült, emiatt csak a Puskás Akadémia elleni kupameccsen léphetett pályára a bajnoki évben. A felvidéki gyökerekkel rendelkező, Dorogról igazolt Faragó Tomás sem tudta azt nyújtani, amiért szerződtették az elmúlt nyáron, igaz ő is hosszú időn keresztül volt maródi. Összesen 8 bajnoki és 2 kupamérkőzésen jutott szóhoz, ami nem bizonyult elegendőnek a közös folytatáshoz.
További távozói is lesznek az Előrének, de az előző évvel ellentétben, idén nyáron szeretné megtartani kulcsembereit. A kiesőket többnyire saját nevelésű játékosokkal pótolják majd, mert szeretnék elérni azt, hogy a keret 80 százalékát békéscsabai, illetve megyei labdarúgók adják.

B. M.