Előrelépést jelentő Amazon-siker

A 17 esztendős Hack Fanni az idény során második felnőtt találatát jegyezte nagypályán. Fotó: Tóth László

Győzelemmel zárta az NB II-es női nagypályás labdarúgó-bajnokság 26. fordulóját a Gyulai Amazonok csapata. Molnár Zoltánné tanítványai úgy múlták felül a nyírtelekieket hazai környezetben, hogy gólt sem kaptak, ezzel pedig újabb helyet javítva a Keleti csoport tabelláján, immár a 6. pozíciót foglalják el.

Gyulai Amazonok–Nyírség NSC 3–0 (2–0)
NB II-es női labdarúgó-mérkőzés. Gyula, 40 néző. Vezette: Szilágyi S.
Gyula: Palócz – Szappanos (Pribék), Szabó T., Lovas, Molnár Á., Sovány (Lehóczky), Szerb, Hack, Mészáros (Barthalos), Mezei, Komlósi. Edző: Molnár Zoltánné.
Gólszerző: Szerb (23.), Szabó T. (30.), Hack (52.).

A hazaiak kezdettől mezőnyfölényt harcoltak ki, de a vezető góljukra egészen a félidő derekáig kellett várni, amikor is Szerb Kata megtörte a jeget. Csupán hét perc telt el, amikor Szabó Tündének sikerült megdupláznia a különbséget, ezzel pedig megnyugtató előnnyel térhettek pihenőre a gyulai lányok. A folytatásban is jobbára az történt a pályán, amit elterveztek Hack Fanni hamarjában megszerezte az újabb találatukat, ami lélektanilag is megviselte az ellenfelet. Összességében a helyiek fegyelmezett játékkal és jó egyéni teljesítményekkel tartották otthona három pontot és készülhetnek a Nyíregyháza elleni rangadóra, melyet ugyancsak hazai környezetben vívnak meg május 1-jén.