
A Vasas és a Videoton után a listavezető Honvéddal sem bírt hazai pályán a békéscsabai NB II.-es labdarúgócsapat. Az Előre az első félidőt még szerencsésen kivédekezte a sokat támadó kispestiekkel szemben, szünet után azonban nem tudott így beleállni a játékba, ezt pedig a látogatók kihasználták.
Az első félidőben a vendégek kezdeményeztek sokkal többet. A hazaiak szervezetten védekeztek és a csabai színekben 100. mérkőzését játszó Póser Dániel kapus vezérletével minden fővárosi lehetőséget hatástalanítottak. Ellenakciókra nem igazán futotta a lilák erejéből, de a saját kapujuk előterét kontroll alatt tartottál.
Nem így a szünetből visszatérve. Az 50. percbe Szamosi fejesénél még megmentette őket a góltól az asszisztens, aki lest jelzett, de két minutával később Medgyessel szemben már nem volt ellenszer. Majd Hangya előtt adódott nagy lehetőség, melynek végén az oldalhálót zörgette meg. Csató Sándor nyomban három helyen is változtatott, de a Honvéd dominanciáját ez sem tudta megtörni. A kósza csabai ellenakciók egyike végén Papp egalizálhatott volna a78. Minutában, de a fejese centikkel fölé szállt. Nem sokkal ezután ígéretes szabadrúgás végén biztosították be sikerüket a látogatók, ezzel megerősítették pozíciójukat a tabella élén.
52. perc: Szamosi ugratta ki Medgyes Zoltánt, aki Major szorításában ballal 19 méterről a bal alsó sarokba helyezett, 0–1.
82. perc: A szabadrúgásnál Szamosi gurította le a labdát Zuigéber Ákos elé, aki ballal 17 méterről a bal aló sarokba lőtt, 0–2
Jó: Póser, Kelemen, ill. Szamosi, Medgyes, Zuigéber, Hangya, Csontos.
Mestermérleg
Csató Sándor: – Csalódott vagyok, mert a múlt heti győzelem után azt vártam, hogy legalább egy döntetlent ki tudunk harcolni hazai pályán, ám a második félidő elején sajnos kaptunk egy buta gólt. Hiába játszottunk jól az első félidőben, a másodikban alaposan visszaestünk. A Honvéd jobb csapat, más célokért küzd.
Feczkó Tamás: – Amiért jöttünk az sikerült, megnyertük a mérkőzést. Úgy léptünk pályára, hogy domináljunk, az első félidő feléig ez működött is, azután kiegyenlítődött a játék. A szünetben megbeszéltük, hogy min kell változtatni, és örülök annak, hogy gyorsan sikerült is gólt szerezni. Ezután több nagy bedobása volt a hazai csapatnak, amiből veszélyeztettek, de a kapusunknak a kilencven perc alatt egyszer sem kellett védenie.
Békéscsaba 1912 Előre–Budapest Honvéd FC 0–2 (0–0)
NB II.-es labdarúgó-mérkőzés. Békéscsaba, 1650 néző. Vezette: Kovács Imre (Becséri Gergely, Nagy Viktor).
Békéscsaba: Póser – Major (Viczián, 58.), Kelemen, Kuzma, Kotula – Igricz (Ésik, 58.), Pintér (Papp Á., 76.), Zsolnai, Mikló – Borsos (Daru, 64.), Sármány (Hodonicki, 58.). Vezetőedző: Csató Sándor.
Bp. Honvéd: Tujvel – Szabó Alex, Baki, Csontos – Ujváry, Kesztyűs (Csonka, 68.), Szamosi (Gáspár, 87.), Hangya – Medgyes Z. (Varga K. (76.), Gyurcsó (Zuigéber, 68.), Pinte (Varga B., 87.). Vezetőedző: Feczkó Tamás.
Gólszerző: Medgyes (52.), Zuigéber (82.).
Sárga lap: Kuzma (80.), Kelemen (80.), Csató Sándor (82.), ill. Baki (87.), Zuigéber (92.).
